Ugrás a tartalomra

Szülési szabadság: most a tagállamokon a sor

Létrehozva
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén meggyőző többséggel fogadták el a portugál szocialista Edite Estrela jelentését, amely többek között kötelezővé tenné az EU-tagországok számára, hogy legalább húsz hét, teljes egészében fizetett szabadságot biztosítsanak a szülő nők számára.
A jelentés nagy győzelem az európai családok számára, amely hozzájárulhat a kontinens demográfiai egyensúlyához – értékelte a szavazás eredményét dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a javaslatot a Tanácsnak is el kell fogadnia.

Az EP nőjogi és esélyegyenlőségi szakbizottsága tagjaként Gurmai Zita felidézte, hogy a jelentés elfogadását hosszas viták előzték meg, melyek eredményeként sikerült az Európai Bizottság eredetileg 18 hétről szóló javaslatát 20-ra módosítani. A húsz hét megfelelő időtartamot biztosít az édesanyák számára a regenerálódáshoz, miközben nem ró elviselhetetlen anyagi terhet a munkáltatóra sem – hangsúlyozta az EP-képviselő. Gurmai Zita kiemelte, hogy a magyar anyák számára az jelent nagy előrelépést, hogy szabadság húsz hetében a teljes korábbi fizetést biztosítani kell.
 
Figyelembe kell ugyanakkor vennünk, hogy a tárgyalások során a konzervatív többségű Európai Bizottság, illetve a Parlament néppárti frakciója sokáig ellenezte a kismamáknak kedvező javaslatot. Az EP-ben most sikerült keresztülvinni a jelentést, azonban arra még a Tanácsnak is igent kell mondani – emlékeztetett Gurmai Zita. Most a tagállamok konzervatív kormányain a sor, hogy bebizonyítsák: a gyermekeket ők is értéknek tartják – mondta a magyar EP-képviselő.