Ugrás a tartalomra

A Tüskevár sulisok nyerték a Tüskevár túrát

Létrehozva
15. alkalommal rendezték meg a Tüskevár túrát a Vadasparkban. A hagyományos vetélkedőkkel tarkított programon ezúttal is a megye és a város értelmi sérült gyerekkel foglalkozó intézményei vettek részt. Az idei versenyre 25 csapat nevezett be.
A Tüskevár túrán 150 gyerek vett részt, 6 fős csapatokban. A jubileumi versenyt hagyományosan minden évben ősszel rendezi meg a Tüskevár Általános Iskola. A szervezők szerint a túra a versenyzésen kívül terápiás lehetőségeket is kínál, hiszen a fogyatékkal élő gyerekekre nagyon jó hatással van az állatok közelsége és a természet. A rendezvényt a Vadaspark és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége is támogatta.
Ahogy az előző években is: nemcsak a városból, hanem a megye más településeiről is, többek között, Alsózsolcáról, Tornanádaskáról és Hejőbábáról is érkeztek csoportok. A 15. Tüskevár Túrát végül a Tüskevár Általános Iskola 8. osztályosai nyerték, második lett Tornanádaska csapata, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig idén az alsózsolcai gyerekek állhattak.