A Miskolc a múlt héten közel állt a győzelemhez Veszprémben, végül mégis pontosztozkodásra kényszerült. Most nem veszíthet pontot, csak a győzelem az elfogadható a borsodiak számára. Hazai pályán eddig 100 százalékos Hutter Gergő csapata: közönségszórakoztató játék, és nagyarányú győzelem van tervbe véve a szombaton 15 órakor kezdődő mérkőzésre.
2010.10.23 (szombat) 15:00 - Férfi OB1/B, 6. forduló
Miskolc, Generali Aréna
Miskolci Szabadidőközpont FSE – Ares HC 2030
Vasárnap Egerben játszik a miskolci „B” csapat. A Férfi OB2-es bajnokságba 21 csapat adta le nevezését, de a csoportokra osztás végett selejtezőkre kerül sor. Hét darab háromcsapatos selejtező-csoportra osztották a nevezőket. Körmérkőzések után az első két helyezett jut tovább, a harmadikok külön bajnokságban versenghetnek majd tovább. A Miskolc az Eger és Szeged csapatát kapta ellenfélül. Drótos Gyula sok fiatal játékos mellett a múlt évi ezüstérmes harmadosztályú gárda több játékosát is csatasorba állíthatja vasárnap. Cél az első kettőbe jutás - nehéz feladat, de nem lehetetlen. Fegyelmezett játékkal és jó helyzetkihasználással sikerülhet.
2010.10.24 (vasárnap) - Férfi OB2, Előselejtező, 6. csoport
Eger, Dr.Kemény Ferenc Sportcsarnok
13:00 Mecman Eger ISE – Szegedi FE
15:00 Szegedi FE – Miskolci FE „B”
17:00 Mecman Eger ISE – Miskolci FE „B”