
A Nemzeti Ünnepünk alkalmából tartandó Ünnepi Megemlékezés kezdetén Wass Albert ’A bujdosó imája’ című versét szavalta el Nemcsák Károly színművész, majd Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke mondta el ünnepi gondolatait: „Mindszenty József bíboros így fogalmazott 1956. november 3.-án: a szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni sorsáról, az emberek változtatni akartak a diktatórikus sztálini rendszeren.’56 olyan ünnepünk, amelyet évtizedekig negatív színben tüntettek fel, holott a magyar nép szabadságvágyának egyik legszebb megjelenése volt, a felkelés a szovjet elnyomás ellen. A hatalommal szemben érvényesítették akaratukat az egyetemisták és a munkások, de természetesen sokan csatlakoztak hozzájuk. Sajnos 11 napig tartott csupán a szabadság, november 4.-én a szovjet csapatok tankokkal és fegyveres katonákkal vérbe fojtották a magyar szabadságharcot. Ezt követően pedig mint tudjuk, kemény és kíméletlen megtorlások, kivégzések következtek. A 1989-ben következett be a rendszerváltás, vagyis a vértelen forradalom.”
Dr. Hörcsik Richárd professzor, Fideszes országgyűlési képviselő elmondta: „Egyik legszebb nemzeti ünnepünk október 23.-a, kissé ellentmondásos kép él róla az emberekben, hiszen hazánk legfiatalabb nemzeti ünnepéről van szó. Túl közel van napjainkhoz, hogy 100 % -osan tudjuk értékelni ’56 vívmányait, másrészt távol is van, hiszen a szocialista rendszerben titkolták az igazság feltárását egészen ’89-ig. 1956 október 23.-a ugyanolyan verőfényes napként indult, mint bármelyik nap, viszont ekkor került sor arra, hogy a magyar egyetemisták kezdeményezésére forradalom és szabadságharc alakult ki a szovjet rendszer ellen. Az utóbbi években folyamatosan jelentek meg adatok ’56-ról, már sok mindent ismerünk, de korántsem mindent, a szocialista rendszer idején nagyon komoly titkosszolgálati besúgó rendszer épült ki, az iskolákban ellenforradalomként tanították ’56-ot, csak a rendszerváltás után nevezzük forradalomnak. Most, 2010. áprilisában az országgyűlési választáskor a szavazófülkékben ment végbe ’csendes forradalom’ az emberek 2/3-os többséggel szavaztak a változásra. Göncz Árpád szavaival zárnám mondandómat: mintha ’56 félbemaradt volna, együtt kell az utókornak befejezni a szabadságharcot a diktatúra ellen.” 
Nemcsák Károly Jászai-díjas színművész és Kurkó József gitárművész adott elő lendületes műsort, ezt követően került sor az önkormányzati kitüntetések átadására. Pro Comitatu díjat kapott Csomós József püspök, illetve a Tokaji Írótábor Egyesület. Csomós József református püspök pasztorációs és egyházépítő tevékenységéért, a Református Szeretetotthon megteremtésében végzett munkááért kapta az elismerést.

Alkotói díjat adományoztak Dr. Kordos Lászlónak, a magyar Állami Földtani Intézet igazgatójának, dr Sólyom Enikő gyermekorvosnak, Rittenbacher Évának, a B-A-Z Megyei Úszószövetség elnökének, a Tájékozódási Futó Világbajnokság Szervező Bizottságának, illetve a Tompa Mihály Gömöri kulturális Egyesületnek, a díjakat Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke adta át.
A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség főtitkára, Less Áron úgy nyilatkozott: „A 26. Tájékozódási Futó Világbajnokság miatt kaptuk első sorban a díjat, melyre tavaly augusztus 16-23. között került sor Miskolcon. A bajnokságon 41 ország vett részt, az események központja a Miskolci Egyetem volt, az olimpiai falu mintájára egy futó VB ’falut’ sikerült kialakítani. A 10 napos rendezvény révén több mint 300 millió forintot költöttek a sportrendezvényre érkezők, 5000 résztvevője volt a versenyeknek, mintegy 15 millió forint idegenforgalmi adót ’termeltek’ a hazai és külföldi nézők. Külön érdekesség, hogy a hagyományos tájfutóversenyen kívül sor került a VI. Trail-O Mozgássérültek Világbajnokságára is, a kerekesszékkel versenyzők is igen komolyan küzdöttek. Most hétvégén, október 23-24.-én kerül sor Bánkúton az országos váltó csapat tájfutóversenyre.” – tette hozzá a Futó Szövetség főtitkára.
Búzafalvi Tamás