Ugrás a tartalomra

Csapatnyi sárga lap, hazai győzelem

Létrehozva
Roszel Róbert találatával kínkeserves győzelmet aratott hazai pályán a DVTK labdarúgó-csapata a Kazincbarcika elleni „megyei rangadón”. A gólok helyett ezúttal a lapok potyogtak: a játékvezető 11 sárga kártyát osztott ki a játékosoknak. 
A mérkőzés megemlékezéssel kezdődött, a mintegy ezer főnyi szurkolótábor az október 23-ai nemzeti ünnep és egy a közelmúltban, fiatalon elhunyt DVTK-szurkoló előtt tisztelgett egyperces, néma csenddel. Az első helyzetre, és az első gólra alig tíz percet kellet várnia a publikumnak: a kilencedik percben Budovinszky ívelt Roszel fejére, aki megcsúsztatta a labdát, amely a kapufát érintve a bal alsó sarokban kötött ki – a partjelző azonban lest jelzett. Nem kellett azonban sokáig idegeskednie a hazaiaknak, fél perccel később ugyanis Roszel immár szabályos gólt szerzett. „Rooney” előbb a kazincbarcikai portásba, Kissbe lőtte a labdát, de a kipattanót estében az üres kapuba pofozta: 1-0.

dvtk_barcika_01.jpg

A 11. percben csaknem növelték előnyüket a piros-fehérek: a végig remekül játszó Budovinszky 25 méterről lőtt szabadrúgásból kapura, de Kiss bravúrral védett. A félidő közepe tájékán beszorult a Diósgyőr, többször nüanszokon múlt, hogy nem találtak be a fekete-fehér mezesek. Az izgalmas percek után Budovinszky szólója oldotta a feszültséget, a félpályáról indulva szögletet harcolt kis cselsorozata végén a hátvéd. Az első játékrészben több említésre méltó esemény nem történt, de legalább a Nap előbújt néhány minutára.

A második félidő elején a hazai ultrák is megemlékeztek nemzeti ünnepünkről: egy félszektor nagyságú magyar zászlót feszítettek húztak fel. A záró játékrész ott folytatódott, ahol az első befejeződött: kevés helyzet, gyenge színvonal, és vitatható bírói ítéletek. Az ötödik diósgyőri sárga lapot már Benczés Miklós sem hagyta szó nélkül – őt azonban csak szóban figyelmeztette Farkas játékvezető.

A heves indulatok közepette Binder egyenlített hajszál híján: az egykori DVTK-kedvenc a bal kapufát találta el 20 méterről, jobb oldalról – a tucatnyi vendégtábor már ünnepelt... A hazaiak közül Dobos higgadt le leghamarabb, cselsorozata utáni lövése alig kerülte el a kaput.
A hátralevő időben a DVTK megőrizte egygólos előnyét, így gyenge színvonalú mérkőzésen elvitte az értékes három pontot. Maradéktalanul talán Budovinszky Krisztián dicsérhető, aki hátul biztos pont volt, és előlre játékra is bátran vállalkozott.

dvtk_barcika_02.jpg

Labdarúgó NB II., Keleti csoport, 11. forduló
DVTK – KBSC FC 1 - 0 (1 - 0)
Miskolc, 1400 néző, v.: Farkas Tibor (Tóth I., ifj. Varga G.).
DVTK: Rado¹ – Illés, Horváth G., Budovinszky, Gohér – Dobos – Szabó P., Lippai, Faggyas – Roszel, Menougong. Vezetőedző: Benczés Miklós.
KBSC: Kiss M. – Vadász, Fehér, Kovács, Sebők – Kerékgyártó, Nagy T., Kovács P., Horváth B. – Máthé, Odrobéna. Vezetőedző: Kádár Zsolt.
Gólszerző: Roszel (1-0) a 9. percben.

Sárga lap: Kovács P. a 41., Szabó P. a 45., Dobos a 49., Budovinszky az 54., Menougong a 61., Sebők a 61., Illés a 63., Gohér a 65., Fehér a 74., Borbély a 81., Odrobéna a 85. percben.
Csere: Máthé helyett Binder a és Horváth B. helyett Borbély a szünetben., Faggyas helyett Granát a 69., Fehér helyett Zimányi a 79., Roszel helyett Gál Sz. a 86., Menougong helyett Szabó D. a 91. percben.

A mérkőzés statisztikája: DVTK – KBSC FC
Lövés (kapura): 11 (5) – 7 (1)
Szöglet: 6-2
Szabálytalanság: 25-11
Les: 3-8

Soós P.