Ugrás a tartalomra

Könnygázzal fékezték meg a Honvéd-szurkolókat

Létrehozva
A Honvéd-szurkolók pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára; a rendőrök kiürítették a vendégszektort.
A Rákóczi–Honvéd élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés második félidejének elején a Honvéd-szurkolók görögtüzeket és egyéb pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára. Pedig a hangosbemondón keresztül többször is figyelmeztették őket. Takács sportárs megállította a játékot és segítséget kért. Ezután rendőrök lepték el a vendégszektort és elkezdték kiszorítani a drukkereket. Jó tíz perc után már üresen állt a szektor, csak a drapériák maradtak kint... – A játékvezető félbeszakította a mérkőzést, mert a vendégszurkolók pirotechnikai eszközöket használtak, illetve dobtak a pályára – mondta Bíró Gábor, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. – A helyszínre riasztott rendőrök kiürítették a szektor, ahol 80-100 szurkoló volt. Mivel sokan ellenálltak, ezért könnygázt is be kellett vetni.