A koszorúzást megelőzően Csorba István, a Történelmi Igazságtételi Bizottság területi elnöke ünnepi beszédében elmondta: a magyar nemzetnek mindig volt és ma is van ereje történelmet csinálni a megaláztatások ellenére is. Az 1956. októberi eseményekkel kapcsolatban Csorba István méltatta a forradalomban résztvevők bátorságát, hogy szembeszálltak egy addig legyőzhetetlennek hitt hatalommal szemben a nemzet szabadsága érdekében. – Az 1956-os forradalom és szabadságharc legfontosabb üzenete, a nemzet egysége, hogy sok-sok ember egy szívvel, egy gondolattal egy célt szolgált. Ez a cél pedig nem más, mint a nemzet szabadsága, az igazi demokrácia kivívása – hangsúlyozta Csorba István.Miskolc és a megye forradalomban betöltött szerepével kapcsolatban Csorba István elmondta: Az 1956-os eseményekben megyénknek és városunknak kiemelt szerep jut, mégpedig azért, mert a térsédben jelen volt az a munkásság – mezőgazdasági munkások, bányászok, iparban dolgozók - , amit az akkori rendszer saját bázisának vallott. Ezen túl pedig jelen voltak az egyetemisták, a műszaki egyetem hallgatói, és ez a két réteg össze tudott fogni a közös cél, vagyis a szabadság, a függetlenség érdekében. Túl ezen a párt megyei első embere – egyedüliként az országban – a forradalmárok mellé állt.

Az 1956-os forradalom legfontosabb tanulságának Csorba István azt nevezte, hogy lehet akármilyen kicsi egy nemzet, ha egy közös cél érdekében össze tudnak fogni, akkor a legnagyobb hatalommal is szembe tudnak szállni. Beszéde végén Csorba István arra kérte a pártokat, hogy tanuljanak ’56-ból, és induljanak el a magyar nemzettel egy hozzánk méltó úton, mert – mint mondta – 1990 után most van a nemzet kezében egy olyan történelmi lehetőség, mellyel, ha élni tudunk, boldogabb és szebb jövőnk lehet.

A beszéd végén az 54 évvel ezelőtt történt eseményekre emlékezve Miskolc város elesett hőseinek emlékművénél az emlékezés virágait helyezte el a város és az egyetem vezetése, a politikai pártok képviselői, és a kisebbségi önkormányzatok képviselői, valamint a Magyar Honvédség Miskolci
Helyőrség parancsnoksága, az 56-os Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolci Városi Szervezete, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete, a Magyar Történelmi nemzetőrök Szövetsége és a Nemzetőr Vitéz és Lovagrend, a Történelmi Igazságtétel Bizottság Észak-Magyarországi Területi Szervezete, a Volt Hadifoglyok bajtársi Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete, a Helyőrségi Nyugdíjas Klub, a magyar Cserkésszövetség, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Széchenyi 56-os emlékbizottság, a Magyarok Szövetsége és a Diósgyőri Kolping Egyesület. Ezt követően az ünneplő tömeg a Minorita templomba vonult, ahol ünnepi ökumenikus istentiszteleten vettek részt, hat órától pedig közösen gyújtottak gyertyát a Hősök terén a Miskolc elesett hőseinek emlékére.
Fotók itt!

Tajthy Á.