Ugrás a tartalomra

Vöröskereszt kitüntetés az életmentő rendőr-tanulónak

Létrehozva
A Miskolci Rendészeti Szakközépiskola is megtartotta péntek délután ’56-os megemlékezését. Az ünnepségen a Vöröskereszt kitüntetést adományozott Drozda Dániel 2. éves hallgatónak, életmentéséért
rendorsuli_okt_23_01.jpg

Az ünnepségen az iskola oktatói, valamint teljes hallgatói állománya résztvett, megemlékeztek az 1956. október 23.-i forradalom és szabadságharcról. Múlt héten pedig, október 14.-én nyílt napot tartottak a Rendészeti Szakközépiskolában. A pályaválasztás előtt álló diákok bepillantást nyerhettek az intézmény életébe, szervezeti felépítésébe és az oktatás sokrétűségébe, és megtudhatták azt is, hogy február elsején féléves képzés indul az iskolában, melynek elvégzése után már munkába is állhatnak a fiatalok.

rendorsuli_okt_23_02.jpg


„Mintegy 981 diák - a teljes hallgatói állomány - vett részt az ünnnepségen, fontos hogy mindenki méltó módon megemlékezzen nemzeti ünnepünkról. ’56-ban a társadalom jelentős része változtatni akart a szovjet diktatórikus rendszeren, és mint történelmi tanulmányainkból tudjuk, az egyetemisták, fiatalok kezdeményezésére indult el a forradalom, amit aztán sajnos az orosz túlerő 11 nap múlva levert. Múlt hét csütörtökön nyílt napot tartott iskolánk, ez azért volt hasznos, mert még mindig kevesebb rendőr van az utcákon, mint amennyire szükség lenne, bizonyára sokan kedvet kaptak e felelősségteljes és izgalmas hivatás iránt.” – mondta el Kovács tamás rendőr alezredes, majd hozzátette: „Egyik tanulónk, Drozda Dániel május 16.-án példás életmentő tevékenységet végzett egy eszméletét vesztett hölgyön, emiatt a Magyar Vöröskereszt kitüntetésben részesítette.”

Most következzen az ifjú életmentő visszaemlékezése:
„Kétségbeesett segélykiáltások, a lakásából őrjöngve kirohanó férj. Egy percig sem gondolkodtam. Tudtam, hogy menni, segíteni kell. A szobában az eszméletlen, halottsápadt feleség. Azonnal cselekedni kellett. Máig sem tudom, honnan volt az erő, a lélekjelenlét, a magabiztosság.Azt viszont tudom, honnan az életmentés, újraélesztés tudománya. Utólag látom magam az első elsősegélynyújtó foglalkozáson, ahol sokan lázongtak, hogy minek ezt tanulni, nem mentősnek jöttek ők erre az iskolára. Sajnos számomra nagyon hamar beigazolódott, hogy az itt tanultakra igenis szükség van. Soha életemben semminek ilyen hasznát még nem vettem úgy, hogy ezzel egy másik ember életét is megmentettem, nekem pedig hitet adott. Mindent a tanultak szerint végeztem: megvizsgáltam, és miután életjelet nem mutatott az eszméletlen asszony, édesanyámnak kiabáltam, hogy azonnal hívja a mentőt. Még arra is volt lélekjelenlétem, hogy a magánkívül lévő férjet bevonjam a segítségnyújtásba. Megkezdtem az újraélesztést: mellkaskompresszió, befúvás felváltva. Öt-hat perc is eltelt, mire életjeleket tapasztaltam. Az asszony vett néhány lélegzetet, arca kipirosodott, enyhe pulzust éreztem: azt hittem megnyertem a csatát. Egy-két perc után azonban ez ismét megszűnt. Nem adtam fel. A mentők kiérkezéséig folytattam az újraélesztést, amelyet a mentősök átvettek - majd stabilizálták állapotát. Soha nem felejtem azt a félig nyitott, élettelen szemet, amely életért kiáltott. Mégis minden éjszakám nyugodt lesz, mert egy ember esélyt kapott egy második életre.”

rendorsuli_okt23_03.jpg

A Magyar Vöröskereszt országos katasztrófavédelmi szakmai vezetője, Grúbert Roland adta át az Életmentő érdemérem kitüntetést Drozda Dánielnek.

Búzafalvi T.