A mérkőzés megemlékezéssel kezdődött, a mintegy ezer főnyi szurkolótábor az október 23-ai nemzeti ünnep és egy a közelmúltban, fiatalon elhunyt DVTK-szurkoló előtt tisztelgett egyperces, néma csenddel. Az első helyzetre, és az első gólra alig tíz percet kellet várnia a publikumnak: a kilencedik percben Budovinszky ívelt Roszel fejére, aki megcsúsztatta a labdát, amely a kapufát érintve a bal alsó sarokban kötött ki – a partjelző azonban lest jelzett. Nem kellett azonban sokáig idegeskednie a hazaiaknak, fél perccel később ugyanis Roszel immár szabályos gólt szerzett. „Rooney” előbb a kazincbarcikai portásba, Kissbe lőtte a labdát, de a kipattanót estében az üres kapuba pofozta: 1-0.
Képek itt

A 11. percben csaknem növelték előnyüket a piros-fehérek: a végig remekül játszó Budovinszky 25 méterről lőtt szabadrúgásból kapura, de Kiss bravúrral védett. A félidő közepe tájékán beszorult a Diósgyőr, többször nüanszokon múlt, hogy nem találtak be a fekete-fehér mezesek. Az izgalmas percek után Budovinszky szólója oldotta a feszültséget, a félpályáról indulva szögletet harcolt kis cselsorozata végén a hátvéd. Az első játékrészben több említésre méltó esemény nem történt, de legalább a Nap előbújt néhány minutára.
A második félidő elején a hazai ultrák is megemlékeztek nemzeti ünnepünkről: egy félszektor nagyságú magyar zászlót húztak fel. A záró játékrész ott folytatódott, ahol az első befejeződött: kevés helyzet, gyenge színvonal, és vitatható bírói ítéletek. Az ötödik diósgyőri sárga lapot már Benczés Miklós sem hagyta szó nélkül – őt azonban csak szóban figyelmeztette Farkas játékvezető.
A heves indulatok közepette Binder egyenlített hajszál híján: az egykori DVTK-kedvenc a bal kapufát találta el 20 méterről, jobb oldalról – a tucatnyi vendégtábor már ünnepelt... A hazaiak közül Dobos higgadt le leghamarabb, cselsorozata utáni lövése alig kerülte el a kaput.
A hátralevő időben a DVTK megőrizte egygólos előnyét, így a gyenge színvonalú mérkőzésen elvitte az értékes három pontot. Maradéktalanul talán Budovinszky Krisztián dicsérhető, aki hátul biztos pont volt, és előtörésekre is bátran vállalkozott.

Labdarúgó NB II., Keleti csoport, 11. forduló
DVTK – KBSC FC 1 - 0 (1 - 0)
Miskolc, 1400 néző, v.: Farkas Tibor (Tóth I., ifj. Varga G.).
DVTK: Rado¹ – Illés, Horváth G., Budovinszky, Gohér – Dobos – Szabó P., Lippai, Faggyas – Roszel, Menougong. Vezetőedző: Benczés Miklós.
KBSC: Kiss M. – Vadász, Fehér, Kovács, Sebők – Kerékgyártó, Nagy T., Kovács P., Horváth B. – Máthé, Odrobéna. Vezetőedző: Kádár Zsolt.
Gólszerző: Roszel (1-0) a 9. percben.
Sárga lap: Kovács P. a 41., Szabó P. a 45., Dobos a 49., Budovinszky az 54., Menougong a 61., Sebők a 61., Illés a 63., Gohér a 65., Fehér a 74., Borbély a 81., Odrobéna a 85. percben.
Csere: Máthé helyett Binder a és Horváth B. helyett Borbély a szünetben., Faggyas helyett Granát a 69., Fehér helyett Zimányi a 79., Roszel helyett Gál Sz. a 86., Menougong helyett Szabó D. a 91. percben.
A mérkőzés statisztikája: DVTK – KBSC FC
Lövés (kapura): 11 (5) – 7 (1)
Szöglet: 6-2
Szabálytalanság: 25-11
Les: 3-8
Soós P.