Kiderült: egyikük beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt lépte át az országhatárt, így vele szemben büntetőeljárás indult. A magyar sofőrrel szemben a körülmények vizsgálata alapján bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Nem sokkal éjfél után négy koszovói személyt igazoltattak ugyancsak Röszke külterületén a vasúti átkelőnél. Bár egyikük rendelkezett személyi igazolvánnyal, jogszerű magyarországi tartózkodásra jogosító irattal egyikük sem rendelkezett, nem sokkal korábban a zöldhatáron lépték át illegálisan az országhatárt. Velük szemben idegenrendészeti eljárás indult.
Határsértők Röszkénél
Létrehozva
BulvárBelföld
Határsértőket fogtak el a határrendészek pénteken este és éjjel. Két szerbiai férfire Röszke külterületén bukkantak, egy magyar rendszámú jármű utasaként. Mind a magyar sofőrt, mind pedig a két utast – mely utóbbiak magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták – előállították.