Egy férfi és egy nő a saját lakásukban keletkezett tűzben súlyos, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, vasárnap a Heves megyei Halmajugrán. A család mentésében a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is segítséget nyújtott a helyi tűzoltóságnak. az előzetes információk szerint a sérültek testfelületének mintegy 70 százaléka megégett, ezért mindkettőjüket mentőhelikopterrel szállították kórházba, Miskolcra így rövid időn belül megfelelő kezekbe kerülhettek. Két gyerek is tartózkodott a baleset ideje alatt a házban, de őket a felnőttek szerencsére ki tudták menteni idejében az égő lakásból, így ők nem sérültek meg.
A gyöngyösi tűzoltókat a lakástűzhöz nem sokkal fél kettő előtt riasztották, akik pár percen belül a helyszínre érkeztek. A 100 négyzetméteres családi ház nappalijában tüzet fogtak az ott száradó ruhák, s ettől a teljes épület megtelt füsttel, így hamar elfogyott odabent az oxigén. A lángokat az útváról összesereglő ügyes szomszédok már a tűzoltók kiérkezése előtt megfékezték. Az elsődleges vizsgálatok szerint a tűz akkor ütött ki, amikor a lakók begyújtottak egy, az előszobában álló kandallóba. A szülőket a B.-A.-Z. megyei kórházban ápolják, állapotukról még nem kaptunk felvilágosítást.