Megjelent a NEFMI működését rendező szervezeti és működési szabályzat, mely alapján a 906 fős tárcánál a sport és a kultúra területén dolgoznak a legkevesebben, kiemelt szerepet kap azonban az oktatás. A sporttal kapcsolatos ügyeket 49, a kultúrával összefüggőeket pedig 105 fő intézi majd a tárcánál. Az egészségüggyel 131-en foglalkoznak majd a korábbi 220-szal szemben. A második legfontosabb terület a szociális, a család- és ifjúságügy lett, ott ugyanis 148-an dolgoznak majd, miközben a kiemelt szerepet kapott oktatásban 150-en tevékenykednek a megújult tárcánál.
Az átszervezés hatására ebben a minisztériumban lesz a legtöbb vezető, akik viszont kevés beosztottat irányíthatnak: egy szervezeti egységre ugyanis átlagosan 4,3 ember jut majd. A szociális ügyeket 29 egységen belül kezelik majd, mely osztályonként 5,1 munkatárasat jelent. Az oktatásban 4,8 ember jut egy egységre, a 150 dolgozó ugyanis 31 szervezeti egység között oszlik meg. Az egészségügyi államtitkárságon már csak 4,2 munkatárs jut egy egységre, a sportnál pedig négy. A legrosszabbul a kulturális ügyek járnak, ott egy vezető és egy titkárnő mellett 2,7 munkatárs végzi majd az érdemi munkát.
edupress.hu