Ugrás a tartalomra

Állami kitüntetés a matyóföldi Gépmúzeum alapítójának

Létrehozva
Nemzeti ünnepünk, október 23.-a alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta Hajdu Ráfis János, a B.-A.-Z. Megyei Múzeumi Igazgatóság tiszteletbeli örökös múzeumigazgatója, a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum alapítója,
hajdurafi.jpgA Mezőgazdasági Gépmúzeum Mezőkövesd egyik legjelentősebb látványossága, jellegét tekintve országosan is egyedülálló gyűjtemény. Felöleli a magyar mezőgazdaságban használt technikai eszközök sokféle változatát, többek közt az emberi-állati izomerőre szerkesztett gépeket, gőz, gáz, benzin, petróleum és diesel üzemű robbanómotorok stabil és lokomobil változatát, a szél és vízierő gépeket, traktorokat. Találhatnak itt a látogatók kovácsműhelyt és díszes, népi kovácsoltvas gyűjteményt, cséplőgépeket, magtisztítókat, jéggyártó berendezést, tűzoltó szivattyúkat, ekék, szecskavágók és más mezőgazdasági gépek, eszközök számos sokaságát, az első villamos motorok és generátorok sokféleségét.

"A mezőkövesdi gép- és eszközgyűjtemény megálmodója, tervezője és létrehozója, Hajdu Ráfis János – aki gyerekkora óta kötődik a paraszti gazdálkodás eszközeihez – feleségével, Bakos Máriával mindent megtett annak érdekében, hogy a régi idők néprajzi és agrárműszaki relikviái ne vesszenek a feledés homályába" - írja Réz Gyula főmuzeológus.

gepmuzeume.jpg

"A felbecsülhetetlen értékű, leletmentő munkájához az erőt szorgalmas, derék őseitől kapta, amelyet így fogalmazott meg: „A saját gyűjtőmunkám abból az érzelmi töltésből indult el, hogy úgy éreztem, szüleim, elődeim kézmelegét, emlékét őrzik azok a tárgyak, melyeket az egykori parasztgazdaságunkból vagy rokonságom köréből megmentettem.” A Matyóföldön létrehozott agrártörténeti emlékhely – a Mezőgazdasági Gépmúzeum – több évtizedes kemény, kitartó, hangyaszorgalommal végzett munka eredménye, amelyből felesége, Bakos Mária, hű segítője mindenben kivette részét. Hajdu Ráfis János szeretett hitvesével nem ismert lehetetlent, minden napot kihasználva, vasakarattal mentették a régi tárgyakat, maradandót alkotva, családi portájukon megvalósították álmaik álmát.

gepmuzemez.jpg

A legelső mezőgazdasági erőgépeket 1971-ben gyűjtötték, amikor hazánkban még a „múltat végkép eltörölni” szellem uralkodott. Az első ősrégi példányokat számos nagy értékű gépritkaság követte. Múzeumukban jelenleg már kétszáznál is több belső égésű stabilmotor, lokomobil és traktor van kiállítva, több száz munkagéppel és munkaeszközzel, valamint néprajzi relikviákkal egyetemben. A stabilmotorok között megkülönböztetett értéket jelentenek az egykor Matyóföldön használt motorikus erőgépek. A szakszerűen restaurált masinák javarésze működőképes állapotban található. A gépgyűjtemény döntő hányada a legendás magyar mezőgazdasági gépgyártás termékeit reprezentálja.

gepmuzera.jpg

A hőskorra az alapító így emlékezett vissza a Herman Ottó Múzeum 2000-ben Miskolcon kibocsátott évkönyvében: „Gyűjteményünk már olyan mennyiségűre szaporodott, hogy úgy éreztük, annak kiállításszerű fenntartása és továbbfejlesztése magánerőből tovább már nem lehetséges. Ekkor feleségemmel úgy döntöttünk, hogy a gyűjtött anyagot, az elhelyezést biztosítótelekrésszel együtt, térítés nélkül állami tulajdonba ajánljuk fel azzal a kikötéssel, hogy a gyűjteményt a mi közreműködésünkkel Mezőkövesden múzeummá fejlesszék. Ajánlatunk végül a Kulturális Minisztériumhoz került, amely azt elfogadta, és a gyűjteményt a helyileg illetékes Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Szervezet hatáskörébe utalta.”

gepmuzmez.jpg

1979. augusztus 4-én a Borsod Megyei Múzeum igazgatója, dr. Szabadfalvi József nagy érdeklődés mellett, ünnepélyes keretek között megnyitotta, és közgyűjteménnyé nyilvánította azállamnak felajánlott mezőgazdasági gép- és eszközgyűjteményt. A „Mezőgazdasági Gépek Gyűjteménye” néven megnyitott agrárműszaki emlékhely évről évre jelentős mértékben gazdagodott, és területileg is többszörösére bővült. Ezért 1993-ban a Kulturális Minisztérium hivatalosan is múzeummá nyilvánította, és az intézmény korábbi nevét Mezőgazdasági Gépmúzeumra, mely a század végére már az ország egyik legjelentősebb technikatörténeti kiállítóhelyének számított. Külön ki kell emelni Hajdu Ráfis János szakírói munkásságát: tanulmányait, könyveit, katalógusait, továbbá népművészi szinten készített fafaragásait, mesteri épületszerkezeti ácsmunkáit, amelyekből – például a tároló színek oszlopait, gerendáit vagy egyéb kiállított faragványait látva - a látogató ízelítőt kaphat. Az elmúlt több mint három évtizedben sok hazai és külföldi szakember is megcsodálhatta ezt a briliáns, Európa hírű agrártörténeti kiállítóhelyet.  

A nemzeti kincset érő gépgyűjtemény létrehozói számos kitüntetésben és elismerésben részesültek, melyek közül kiemelkedik a két alkalommal is elnyert „Év Múzeuma” díj (1996, 2002). A Hajdu Ráfis házaspár mindvégig hű maradt a Múzeumban olvasható székelykapu felirathoz, amely így hangzik: „Õseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez, testvér ne légy hűtlen soha!”
gepmuz.jpg