Ugrás a tartalomra

Két magyar bronzérem a judo vb-n

Létrehozva
Újabb magyar sikerekről adhatunk számot, ugyanis a korosztályos judo világbajnokságon a mieink kitettek magukért. Tóth Krisztián (képünkön) és Vér Gábor is bronzérmet szerzett az agadiri junior-vb-n. A két versenyzőnket egyaránt az elődöntőben állították meg, de a harmadik helyért rendezett összecsapáson mindketten magabiztos győzelmet arattak.
judo_toth.jpg

Az Agadirban rendezett viadal harmadik napján három versenyzőnk lépett tatamira: Tóth Krisztián (KSI SE) a 81 kilósoknál, Vér Gábor (Honvéd-Kipex) és Fogasy Gergő (Kecskeméti JC) pedig egy kategóriával feljebb mutathatta meg tudását. Tóth Krisztián nem mondhatta azt, hogy a Fortuna fogta a kezét a sorsolás elkészítésekor.

Bemelegítésnek rögtön egy azeri judoka érkezett, akit jukóval küldött haza a KSI versenyzője. A következő fordulóban érkező szerb rivális sem járt jobban, rajta két jukót érő akciót hajtott végre Krisztián. A legjobb tizenhat között koreai ellenfelet kellett legyőzni, ami ipponnal sikerült is.

A grúz Mermanisvili ellen már az elődöntőbe jutás volt a tét! Tóth jukó hátrányba került, de fordított és ipponnal a maga javára fordította az összecsapást. A négy között a japán Kitano túl nagy falatnak bizonyult, így az ázsiai versenyző került a fináléba, a magyar fiú pedig a bronzmeccsre készülhetett. Az utolsó meccsen a török Efemgil várt a KSI judokájára, de hiába: Krisztián jukóval megnyerte a találkozót, így az eredményhirdetésen az ő nyakába akasztották az igen szépen fénylő bronzérmet.

A 90 kilósoknál Fogasy Gergő és Vér Gábor lépett tatamira. Először Fogasyt szólították szőnyegre, de a hazai pályán versenyző Malki ippon győzelmet aratott a Kecskeméti JC sportolója felett.

Vér Gábor talán a legnehezebb rivális ellen kezdett, hiszen a japán Igarasival találta magát szemben. Ennek ellenére nem okozott gondot az ázsiai legyőzése, Gábor előbb egy wazaari, majd egy ippon értékű akciót hajtott végre és jutott a második fordulóba.

Az ott a rá váró svájci ellenfelére hasonló különbségű vereséget mért, mint egy körrel korábban a japánra, így következhetett a harmadik forduló az orosz Dzsarmotov ellen. A magyar fiú nem bízott semmit a véletlenre, idő előtt befejezte a találkozót, így készülhetett a koreai Vang elleni elődöntőre. Itt már nem bírt ázsiai ellenfelével, így a Honvéd-Kipex versenyzőjét is a bronzéremért folytatott mérkőzésnél szólították tatamira az esti programban.

Az ellenfél Grúziából érkezett és bizony nagyon elhúzott a találkozó elején, amikor wazaarit érő akciót hajtott végre a magyar fiún. Szerencsére ezzel nem volt vége a meccsnek, mert Vér Gábor ipponnal a maga javára fordította a meccset és szerezte meg a magyar csapat második érmét Agadirban.

Doros L.