Ugrás a tartalomra

Mozart 1000 évvel haladta meg korát – Interjú Harsányi Attila színművésszel

Létrehozva
A Miskolci Nemzeti Színház október közepén mutatta be a Tordy Géza által rendezett Amadeus című drámát, komoly sikere volt a darabnak. A Mozartot alakító Harsányi Attilával beszélgettünk a színdarabról, a klasszikus zenéről, és az Amadeus mondanivalójáról. 
amadeus_01.jpg

Az Amadeus szerzőjét, Peter Schaffert a címszereplő Wolfgang Amadeus Mozart és az olasz származású komponista, Antonio Salieri közötti legendás konfliktus ihlette meg, amelyet többek között Puskin is feldolgozott. Salieri – szinte egyedüliként Bécsben – felismeri Mozart zsenijét, és innentől kezdve egyetlen célja van: háttérbe szorítani a fiatal tehetséget, hogy az ne tudja elhomályosítani az ő munkásságát. A Miskolci Nemzeti Színház színészét, a Mozartot alakító Harsányi Attilát kérdeztük a darabról.
 
harsanyi_attila.jpgSzívesen játszotta az Amadeus című drámában Mozart szerepét, vagy inkább a negatív karaktert, Salierit szerette volna megkapni?
Véleményem szerint sok színész szeretné eljátszani Mozartot, egyik nagy ajándék számomra az élettől, hogy ezt a szerepet megkaphattam. Én minden szerepet szeretek, amit rám bíznak, nem szoktam másik iránt rimánkodni. Nekem nincs kimondottam „szerepálmom”, mindent szívesen eljátszom. A Szerelem című darabban éppúgy szívesen alakítottam Komoróczy Jenőt, mint Wasját a Kör négyszögesítésében. Visszatérve az Amadeushoz, Salieri bonyolult figura, eléggé ellenszenves, Mozart pedig sokkal nyíltabb, szerethető jellem, így boldog voltam, hogy nekem osztották. Augusztus 24.-én kezdtünk el próbálni, azóta folyamatosan készültünk az október 8.-i bemutatóra, majd egészen október 16.-ig volt műsoron a darab, a visszajelzésekből úgy tűnik, sikeres volt az Amadeus.  

amadeus_02.jpg

Ön miskolci születésű, 2008-tól a Miskolci Nemzeti Színház munkatársa, de 8 városban játszott az elmúlt 20 évben. Meséljen a Hetek Csoportja irodalmi körről, melynek Ön az egyik alapítója.
 A 2006-2007-es évadtól a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződtem. 2006-ban Szegeden négy kollégámmal (Melkvi Bea, Gömöri Krisztián, Pataki Ferenc, Borovics Tamás) megalapítottuk a Hetek Csoportját. E csoport fő célja, hogy irodalmi értékeinket, a magyar prózát és költészetet bemutassuk, ápoljuk és átélhetővé tegyük embertársaink számára. Színházi előadásainkkal, önálló irodalmi estjeinkkel szeretnénk elérni, hogy olyan élményekkel gazdagodjanak az emberek amelyeket csak a színház és az irodalom tud adni. Az iskolai előadások során szeretnénk ápolni, és bemutatni a kortárs irodalom szépségeit és művészi lehetőségeit, továbbá szeretnénk közelebb vinni a fiatalokat megértésükhöz, hogy lelkük gazdagodjon, értelmük csiszolódjon.


amadeus_03.jpgA maga korában, az 1700-as évek végén különc személyiségnek számított Amadeus, ahogy a legtöbb zseni. Nőcsábász, káromkodó volt Mozart, lokálokba és kocsmákba járt, igencsak botrányosan is viselkedett sokszor. Ennek ellenére szerethető figura?
Mozart zenei tehetsége nagyon korán, kb. 3-4 éves korában megmutatkozott. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy 1000 évvel haladta meg korát Wolfgang Amadeus Mozart, zseniális komponista volt, csodálatos zeneműveket kreált, ami 200 évvel később, manapság 2010-ben is öröm meghallgatni.  Tény, hogy sokszor botrányosan viselkedett, ez a történelmi feljegyzésekben is benne van, erre mondják, hogy a nagy művészek olykor különcök. Ezt a színpadon is meg kell mutatni a színésznek. A zseniket az átlagemberek mindig furcsának találják, nem igazán értették meg őket, a műveiket viszont elfogadják. Az igazi elismerést és tiszteletet az utókor adja meg a legtöbb nagy géniusznak, legyen az tudós, festőművész, vagy zeneszerző. A kérdésre válaszolva, egyértelműen szerethető, jószándékú figurát játszottam.

amadeus_04.jpg
 
Milyen következtetések, vonhatók le a színműből, mi a mondanivalója?
Teljesen ellentétes karakter Mozart és Salieri, hiszen már életében is ismert és elismert volt Mozart, „ellenfele” ugyan a császár komponistája volt, viszont nem rajongták körül az emberek, sőt igazán kreatív zenei ötletei sem voltak. Emiatt szakmai irigység és gyűlölet alakult ki Salieriben, ami lassan gyilkosságra motiválta. A tolerancia és elfogadás teljesen megszűnt benne Mozart iránt, igyekezett ellehetetleníteni, ami nem igazán sikerült, de a gyűlölet, irigység folyamatosan megvolt benne, egyfajta „Salieri komplexus”.  Az egész Amadeus fő mondanivalója, hogy el kell tudni fogadni a zseniket és azt is, ha valaki kicsit, vagy nagyon különbözik az átlagostól. Manapság az emberek között hiányzik, vagy ritka az empátia. Az lenne az optimális, ha nem az irigység, ármánykodás motiválná az embereket, hanem a mások elfogadása, sőt megértése.
 
                                                                                             Búzafalvi Tamás