Az eset a a Párizstól 35 kilométerre délnyugatra fekvő La Verriere-ben történt szombat hajnalban. A lakásban összesen 13 személy tartózkodott, köztük több kicsi gyerek.
Az eddigi vizsgálatok szerint egy kisfiú hajnali három óra körül felsírt, mire apja felkelt, hogy megetesse. A férfi meztelen volt, és éppen a gyerek cumisüvegét töltötte meg, amikor felébredt a felesége. Az asszony azt hitte, hogy az ördögöt látja, pánikba esett és hisztérikusan üvölteni kezdett, majd egy késsel súlyosan megsebesítette a férjét. Ezt követően a vérző férfit a fellármázott családtagokkal együtt kituszkolták a lakásból.
Az ördögnek vélt családfő igyekezett visszajutni az otthonába, mire gyerekestül együtt mindenki kiugrott a második emeleti lakás erkélyéről. A zavaros történetből az derült ki, hogy az "ördög" követte áldozatait, ő is kiugrott.
A rendőrség nem talált kábítószert a lakásban, sem olyan nyomokat, amelyek arra utalnának, hogy szellemidéző szeánszot tartottak volna. A nyomozók azt próbálják kideríteni, hogy önként ugrottak-e ki az erkélyről a pánikba esett emberek, vagy valaki kényszerítette őket. Két embert őrizetbe vettek: a sátánnal összekevert harmincéves férfit és egy húszéves fiatalembert.