Ugrás a tartalomra

Tenyerelnek a csillagok

Létrehozva
Újabb rangos rendezvénynek ad otthont a héten a Generali Aréna. Közismert, hogy a létesítményen belül, a nyugati oldalon korábban kialakították a Miskolci Sportcsillagok Falát. Erre olyan korábbi sportemberek tenyérlenyomata került, akik a saját területükön, nemzetközi porondon is nagyot alkottak.
sportcsillagok2.jpg

Az eddig nyolc tagot számláló Miskolci Sportcsillagok Fala pénteken délelőtt 10 órától újabb tenyérlenyomatokkal bővül, ugyanis egy kedvesnek ígérkező ünnepség keretében ismét világszerte ismert és tisztelt sportemberek vendégeskednek a létesítményben.

Mint azt megtudtuk, ezúttal Jónyer István egykori asztaliteniszező, Kropkó Péter triatlonista, valamint a DVTK Aranycsapata csatlakozik a kiváló sportemberek sorába. Jónyer Istvánról köztudott, hogy a borsodi megyeszékhelyen született, négyszeres világbajnokként lépett le a sportág színpadáról. Teljesítményének értékét növeli, hogy először 1971-ben Nagoyában Klampár Tiborral párosban lett a világ legjobbja, majd négy évvel később, az indiai Kalkuttában Gergely Gáborral is győzött. Kalkuttában megszerezte a férfi egyéni verseny világbajnoki címét is! Az utolsó világbajnoki aranyérem ma is emlékezetes, hiszen 1979-ben Phenjanban a félelmetes kínai válogatott ellen vívták ki a mieink (Jónyer, Klampár, Gergely) az elsőséget.

Kropkó Pétert sem szükséges bővebben bemutatni, hiszen a rokonszenves versenyző több nemzetközi viadalon is jeleskedett. A DVTK labdarúgói pedig ugyan nem lettek magyar bajnokok, viszont kétszer is megnyerték a hazai kupaküzdelmet! És szereztek egy bronzérmet is a bajnokságban, ráadásul három ízben kiléphettek a nemzetközi porondra, ahol forró hangulatú, máig emlékezetes találkozókkal ajándékozták meg szurkolóikat. A pénteki eseményen a meghívott vendégek, valamint a sajtó képviselőinek jelenlétében tenyerelnek a sportcsillagok, majd az ünnepséget követően állófogadáson eleveníthetik fel a legsikeresebb időszakát pályafutásuknak.

Doros L.