Ugrás a tartalomra

Jön a vásárlóbarát üzletek listája és emblémája

Létrehozva
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója, Pintér István szerint a nyilvánosság ereje fogja megakadályozni, hogy a kiskereskedelmi láncok áthárítsák a válságadót a fogyasztókra, azaz árat emeljenek. A szervezet vezetője azt is elmondta, januártól elérhető a kereskedők pozitív listája és jövőre, megjelennek a fogyasztóbarát-emblémák is.
Még folynak az egyeztetések arról, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) pontosan milyen jogosítványokat, feladatokat kap a kiskereskedelmi láncok ellenőrzésére. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a válságadók bevezetéséről szóló bejelentés után közölte, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság és a versenyhivatal feladata lesz, hogy meggátolja az adók áthárítását a vásárlókra. Az adó áthárításának megakadályozása nem tűnik egyszerű feladatnak, mert az áruházláncok több tízezer terméket forgalmaznak, ezek árának követése technikailag nehezen kivitelezhető. Pintér István szerint ebben a kérdésben leginkább a nyilvánosságé lesz a főszerep. "Elsősorban a nyilvánosság ereje szabhat gátat a kereskedelmi egységek önkényének: ha kiderül egy-egy áruházláncról, hogy emelte árait, akkor - bízom benne - visszavonja a lépését" - mondta a főigazgató. Pintér István a kormány hosszú távú céljai felsoroló új Széchenyi-tervben is említett fogyasztóvédelmi lépésekről és a magyar áruk szerepének javításáról azt mondta: Magyarországon egyetlen jogszabály sem határozza meg, hogy mi a magyar termék. Javaslatot tesznek arra, hogy ez a kérdés mindenképpen szabályozva legyen, mindemellett tervezik a pozitív lista és a fogyasztóbarát embléma bevezetését. A pozitív lista felsorolja azokat a vállalkozásokat, amelyekkel meg vannak elégedve a fogyasztók, megbízható kereskedőknek minősülnek. Ennek érdekében a hatóság már egyeztetett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének, a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei szervezeteivel. "Ha minden jól meg, akkor januártól elérhető lesz a pozitív lista"- mondta Pintér István. A lista egyébként a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján lesz elérhető, erről a szervezet majd tájékoztatni fogja a közvéleményt. A fogyasztóbarát-emblém megszerzéséhez nem elég felkerülni a pozitív listára, hanem valami pluszt is kell nyújtani. Maga a rendszer nem termékekre, hanem vállakozásokra koncentrál, és nem csak a kiszolgálás folyamata, a megfelelő tájékoztatás vagy általában a termékminőség játszik majd szerepet az embléma odaítélésében, hanem a reklamációkezelés gyakorlata is: csak az a vállalkozás lehet fogyasztóbarát, ahol a pénztártól való távozás után is a jogszabályoknak megfelelő, magas színvonalú elbánásban részesül a vásárló. Ahhoz, hogy egy ilyen megkülönböztető jelölést felelősen oda lehessen ítélni, részletes kritériumrendszert kell kidolgozni. A széles körű egyeztetésen alapuló folyamat már megkezdődött, a jövő évben a tervek szerint már a vásárlók is találkozhatnak az emblémákkal.