Ugrás a tartalomra

Ki robbantott az Aranykéz utcában?

Létrehozva
Kiszabadult a rácsok mögül Josef Rohac (54), alias „Patkány", miután a bíróság nem tudta rábizonyítani a Seres-féle merényletkísérletet. Így ebben a vádpontban felmentették, robbanóanyaggal való visszaélésért azonban két évre elítélték, azonban azt előzetes letartóztatásban már letöltötte.
A nemzetközileg ismert szlovák bűnözőt családja várta a tárgyalás után, el kellett hagynia az országot, hiszen három évre kitiltották hazánkból.
Mint megírtuk, 1997. június 3-án valaki 3320 grammos Semtex-bombát erősített mágnessel Seres Zoltán (†45) Bentley-jére, ami a háza előtt parkolt. Amikor Seres és barátja, O. Csaba elindult az autóval, a bomba leesett a duralu alvázról. Az ügyészség szerint Rohac közreműködött a pokolgép összerakásában, hiszen ujjlenyomatát megtalálták rajta, valamint hogy Rohac szerezte azt a Ford Escortot, amellyel Serest aznap figyelték a XVIII. kerületi Tulipán utcánál. Patkányt két éve Prágában kapták el ittas vezetés közben, majd kiadták Magyarországnak.

A perben az ügyészség kevés bizonyítékot tudott felhozni ellene, a fő bizonyíték pedig botrányos körülmények között került elő. A bűnjelet sokáig nem találták a rendőrségen. Kiderült, hogy a mulasztás miatt fegyelmi eljárás is indult a rendőrségnél, de a történteknek nem lett felelőse. A bomba plasztikrészét a tűzszerészek megsemmisítették, a gyújtószerkezet egy darabját végül tavasszal megtalálták egy raktárban. A bűnjel belsejében talált ujjlenyomatot nem dokumentálták az előírások szerint, a másolathoz használt fóliához nem mellékelték a nyomozók, hogy ki, mikor, milyen módszerrel végezte a vizsgálatot.

Ennek ellenére elfogadták, hogy az Rohac ujjlenyomata. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a robbanószerkezetet a Patkány szerelte össze, azt azonban már nem, hogy azt ő rakta volna fel Seres autójára.

Seres Zoltánt egyébként 1997-ben Tahitótfalun a Bentley-ben máig ismeretlen, motoron érkező bérgyilkosok szitává lőtték az olasz üzlettársával együtt.

Rohac távozásával pedig reménytelennek tűnik tisztázni, hogy kik és miért robbantották fel az Aranykéz utcában Boros Tamást, amit sokáig Rohacnak és bandájának tulajdonítottak a nyomozók.