Az erdélyi magyar képviselő veszélyeztetett kisebbségnek nevezte a csángókat, akiknek - mint fogalmazott - „az elrománosítása az utóbbi 20 évben is folytatódott". "Ha az erdőket és a medvéket védjük, akkor méltó, hogy ezt a jobb sorsra érdemes magyar nemzeti közösséget még inkább védelemben részesítsük" - fogalmazott. Tőkés László kifogásolta, hogy az unión belül élő kisebbségi közösségek problémáinak kezelésében az EU „szinte tehetetlen", miközben a kívül élő csoportok ügyét határozottan képviseli. Példának hozta a felvidéki magyarság ügyét a szlovákiai államnyelvtörvény esetében, de említést tett a szerbiai románok, valamint a Timok-völgyi vlachok és a görögországi macedónok nehéz helyzetéről is. A kolozsvári egyetem ügyében is 20 év alatt csak apró lépéseket sikerült megtenni. „Jó, hogy ha a média ingerküszöbének szintjére tudjuk juttatni ezeket a problémákat" - fogalmazott.
Tőkés: „uniós védelmet a csángóknak!”
Létrehozva
KözéletKülföld
Az Európai Uniónak hatékony eszközöket kellene találnia az emberi jogokkal, azon belül a kisebbségekkel kapcsolatban fennálló problémák megoldására - hangoztatta Tőkés László, az Európai Parlament azon a brüsszeli közmeghallgatáson, amelyen a moldvai csángók helyzetéről tájékozódtak az EP-képviselők.