Ugrás a tartalomra

A Napster után a LimeWire is lehúzza a rolót

Létrehozva
Négyéves jogi huzavona után végleg beszünteti tevékenységét a népszerű fájlcserélő oldal, a LimeWire. Egészen pontosan erre kötelezte őket a bíróság.
Az 50 millió havi felhasználóval rendelkező fájlcserélő oldal az indoklás szerint "komoly mértékű jogsértést" követett el azzal, hogy több ezer zeneszámot tett illegálisan letölthetővé. A LimeWire-ön most nem osztható meg és nem is kereshető jogvédett tartalom, de a site szóvivője szerint "együttműködik majd a zeneiparral, hogy tovább tudjon lépni". A LimeWire-t 2000-ben alapította Mark Gorton, egykori Wall Street-i bróker, és az amerikai lemezkiadók érdekvédelmi szervezete, a RIAA célkeresztjébe négy évvel ezelőtt került be az oldal, mely a RIAA szerint több százmillió dolláros kárt okozott a kiadóknak. Arról, hogy a LimeWire anyacégeként működő Lime Group pontosan mekkora kártérítést köteles fizetni, 2011 januárjában dönt majd a bíróság. Korábban a népszerűsége csúcsán százmillió felhasználóval rendelkező Napster fájlcserélő oldal járt hasonlóképpen: 2002-ben kénytelen volt felhagyni addigi tevékenységével – írja a quart.hu.