Ugrás a tartalomra

Újabb mintavétel a Középszeren

Létrehozva
Ma délelőtt újra tűzoltóautók jelentek meg a Középszer utca 20. szám előtt, ahol tavaly augusztusban a három emberéletet követelő tragikus paneltűz történt.
Mint azt megírtuk pár hete a helyszínen rekonstruálták a tavaly augusztusi este történéseit, emiatt jelentek meg a tűzoltók. Ma viszont csak segédkezett az emelőkosaras autó. Szakértők vettek ugyanis mintát a panelprogramon átesett, és a tűzeset után kijavított épület szigeteléséből, több helyről.
A paneltűz körülményeit még az év elején kezdte vizsgálni a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, az elmúlt hónapokban minden érintettet és tanút kihallgattak, áttekintették a korábbi vizsgálatok iratait, és a helyszíni szemlét is megtartották.