
A kormány szándéka szerint a gazdaságpolitika fókuszába az árukészletek állományának folyamatos növelése helyett a fenntartható fejlődés biztosítását kell állítani, ezen kívül a környezetvédelmi beruházásoknak is nagyobb szerepet szánnak, ami az Új Széchenyi Tervben is fontos szerepet kap. Dr. Kovács János megyei főjegyző nyitotta meg a konferenciát, aki hangsúlyozta, hogy B-A-Z megye mind folyókban, mind geotermikus energiában gazdag, továbbá szél-, és napenergiában sem rossz a helyzet, mint az ország más pontjain, ezért célszerű lenne alternatív energiára épülő erőműveket építeni régiónkban.
A Nemzeti Gazdaságfejlesztési Minisztérium főosztályvezető helyettese, Bíró Tamás az Új Széchenyi terv 2010-2014 közötti stratégia klímaváltozással kapcsolatos elemeit, illetve a most készülő Európa 2020 projektet részletezte.

„A kormány hét kitörési pontot jelölt meg a Széchenyi tervben, ebben az első helyen a ’Gyógyító Magyarország’ vagyis Egészségügyfejlesztés áll, a második helyen pedig a ’Megújuló Magyarország-Zöld Gazdaság’ fejlesztése áll. Az egyik célkitűzés az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, a klímabarát beruházások ösztönzése, a környezettudatosság növelése. A zöld gazdaságfejlesztések területén szerepe lesz az atomenergiának is, mivel ez az ellátásbiztonság javításának egyik leghatékonyabb eszköze, így "közép-és hosszú távon szükséges megvizsgálni új atomerőművi blokkok építését és üzembe helyezésének lehetőségét" – tette hozzá Bíró Tamás.

Dr. Balogh László, a Magyar Megújuló Energia Szövetség elnöke arról tartott előadást, hogy az Európai Unió mely hogyan segíthetné megújuló energiákkal a magyar gazdaság fejlődését. Ezt követően Molnár László, az EconoConsult ügyvezetője az energia-racioanalizálási projektekről, mint az önkormányzatok költségmegtakarítási lehetőségeiről tartott prezentációt.
Búzafalvi T.