Ugrás a tartalomra

A középdöntő következik

Létrehozva
Béres Csaba szakágvezető arról tájékoztatta portálunkat, hogy lejátszották a kézilabda diákolimpia VI. korcsoportos fiú csapatok a megyei bajnokság csoportmérkőzéseit. Hamarosan folytatódnak a küzdelmek, ugyanis elkészült a középdöntő párosítása.
Az előcsatározások során a következő eredmények születtek.

A csoport, Mezőkövesd Városi Sportcsarnok. Végeredmény:
1. Mezőkövesd Szent László Gimnázium 4 pont, 2. Miskolc Kós Károly Szakközépiskola 2 pont, 3. Miskolc Kandó Kálmán Szakközépiskola 0 pont. A mérkőzések eredményei: Szent László–Kós 34-15. Kós–Kandó 24-20. Kandó–Szent László 13-45. A csoportból az első és második helyezett került a következő körbe.

B csoport, Ózd Városi Sportcsarnok. Végeredmény:
1. Ózd József Attila Gimnázium 4 pont, 2. Kazincbarcika Surányi Endre Szakközépiskola 2 pont, 3. Miskolc Földes Ferenc Gimnázium 0 pont. A mérkőzések eredményei: József Attila–Surányi 24-13. Surányi–Földes 41-11. Földes–József Attila 8-30. Továbbjutott a csoportból az első és második helyezett együttes.

C csoport, Ózd Városi Sportcsarnok. Végeredmény: 1. Kazincbarcika Ságvári Endre Gimnázium 4 pont, 2. Ózd Széchenyi István Szakközépiskola 2 pont, 3. Miskolc Szentpáli István Szakközépiskola 0 pont. A csoportmérkőzések eredményei: Széchenyi–Ságvári 21-36. Ságvári–Szentpáli 10-0. Szentpáli–Széchenyi 0-10. A tornán a Szentpáli csapata nem jelent meg, így játék nélkül veszítette el kisorsolt mérkőzéseit. Továbbjutó a csoport 1-2. helyezett csapatai.

D csoport, Miskolc Herman Ottó Gimnázium. Végeredmény: 1. Miskolc Diósgyőri Gimnázium 6 pont, 2. Miskolc Herman Ottó Gimnázium 4 pont, 3. Miskolc Baross Gábor Szakközépiskola 2 pont, 4. Miskolc Andrássy Gyula Szakközépiskola 0 pont. A mérkőzések eredményei: Herman–Baross 38-16. Andrássy-Diósgyőri 7-43. Baross–Andrássy 26-15. Herman–Andrássy 27-16. Diósgyőri–Baross 43-8. Diósgyőri-Herman 31-21. Továbbjutó a csoport 1-2. helyezett csapatai.

Béres Csabától értesültünk arról is, hogy elkészült a középdöntő lebonyolításának a forgatókönyve. Az I csoportban szereplő csapatok november 11.-én Miskolcon, a Herman Ottó Gimnázium csarnokában vetélkednek majd egymással. Itt a Szent László, a Surányi, a Ságvári, és a Herman együttese szerepel.

A II csoport küzdelmeinek az Ózd Városi Sportcsarnok ad otthont november 9-én, 9 órától. Ebben a csoportban a József Attila Gimnázium, a Kós, a Széchenyi és a Diósgyőri csap össze. A játékidő minden találkozón 2x20 perc, a középdöntők csoportjaiból az 1-2. helyezett csapatok jutnak a keresztjátékos megyei négyes döntőbe! A középdöntő mérkőzéseinek játékvezetői költségét a Megyei DST fizeti, de minden csapatnak gondoskodni kell jegyzőkönyvről és annak vezetőjéről!

D. L.