Mint ismeretes, Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármester-jelöltjét a választási kampány során vette őrizetbe a rendőrség, amikor az Újgyőri főtéren eltávolított egy MSZP-s, választási plakátot. Az ügy tárgyalására október 27-én került sor. Szegedi Mártonnal szemben megszüntették az eljárást, mert cselekménye nem minősült rongálás szabálysértésének.

A jobbikos politikus sajtótájékoztatóján elmondta: akciójával "az MSZP százával elkövetett választási szabálysértéseire és az ezt orvosolni nem tudó hatályos magyar törvények gyengeségeire" szerette volna felhívni a figyelmet a kampányban. Véleménye szerint feltételezhető, hogy elfogatása és fogva tartása felső utasításra, politikai megrendelésre történt, arra szolgált, hogy őt és a Jobbikot lejárassák. Szegedi Márton úgy fogalmazott: biztos abban, hogy ez az ügy a Jobbiknak százalékokban mérhető komoly károkat okozott nem csak Miskolcon, hanem országosan is.Ezért a leghatározottabb jogi lépéseket fogják megtenni, kártalanítást és a felelősök megnevezését követelve.

A tájékoztatón a frakcióvezető arról is szólt: a Jobbik miskolci alapszervezete az új önkormányzati bizottsági struktúrának megfelelően létrehozta külső szakértői munkacsoportjait. Üdvözlik a csütörtökre összehívott rendkívüli közgyűlést, és annak érintett témaköreit. Ugyanakkor helytelenítik, hogy a Miskolc Holding vezetői csak ilyen lassan kerülnek lecserélésre. Mint Szegedi Márton fogalmazott: a Jobbik frakciója nem csak a gazdasági társaságok vezetői cseréjét tartja fontosnak, hanem teljes gazdasági átvilágításukat, és az elmúlt nyolc évben a közpénzekkel ésszerűtlenül bánó felelősök számonkérését, adott esetben pedig szigorú megbüntetését is.