Ugrás a tartalomra

Mozgással a gyermekek egészségéért

Létrehozva
Több mint 17 százalékkal javult az Avastetői Általános Iskola ötödikes diákjainak állóképessége és fizikai állapota azáltal, hogy minden nap mozogtak. A „Nap mint nap” első eredményeiről csütörtökön számoltak be a program résztvevői.
A „Nap mint nap” programot azért indította el 2010 szeptemberében a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége és a Lilly gyógyszergyártó vállalat, hogy gyors és pontosan mérhető javulást érjenek el a serdülők életmódjában. A kezdeményezés életre hívását az a szomorú tény indokolta, hogy minden nyolcadik gyermek súlyproblémával küzd Magyarországon. A már serdülőkorban jelentkező elhízás nem csupán az életminőséget befolyásolja hátrányosan, hanem jelentősen hozzájárulhat a cukorbetegség kialakulásához is.

napmintnap.jpg

Az első tapasztalatokat az Avastetői Általános Iskola Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény könyvtárában ismertették csütörtökön. Prof. Dr. Barkai László (képünkön balra), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának igazgatója népbetegségnek nevezte a túlsúlyt. A szakember szerint a táplálkozási tényezők és a mozgásszegény életmód a fő okai a már akár csecsemőkorban jelentkező elhízásnak, mely jelentősen hozzájárulhat a cukorbetegség kialakulásához is.

A kezdeményezés első szakaszában az idei tanév első két hetében az ország négy városának egy-egy általános iskolájában mérték fel egy kiválasztott, ötödikes osztály tanulóinak fizikai állóképességét, valamint táplálkozási és sportolási szokásait. A négy kiválasztott iskola mellett a Miskolci Sportiskola hasonló korú diákjai is részt vettek a felmérésben azzal a céllal, hogy pontosan megállapítható legyen, jobbak-e, és ha igen, mennyivel azoknak a serdülőknek az eredményei, akik szinte a hét valamennyi napján mozognak, és kiemelten figyelnek táplálkozásukra. Az elmúlt hetek tesztjeinek eredményeit Lukács Andrea, a Miskolci Egyetem gyakorlati oktatója ismertette. A felmérésből kiderült, hogy a lányok 25, a fiúk 23 százaléka egyáltalán nem végez testmozgást az iskolai testnevelés órákon kívül. Ennek „eredménye” a fizikai teszteken is látszott.

napmintnap_2.jpg

Az aktív, rendszeresen mozgó sportiskolások átlagosan mintegy 28 százalékkal teljesítettek jobban a felmérés feladataiban. Az erőnlét és az egészség szempontjából különösen fontos feladatokban, mint az ingafutás pedig több mint 50 százalékos volt a különbség. A sportiskolába járók nem csupán erősebbek, gyorsabbak, mint kevesebbet mozgó társaik, hanem lényegesen jobban is érzik magukat. A felmérés során megmérték a tanulók életminőség indexét is, ebben a sportiskolások mintegy 9 százalékkal értek el magasabb pontszámot. Nem csupán a kevés mozgásra, hanem a helytelen táplálkozási szokásokra is fényt derített a felmérés. A programban résztvevő gyermekek 55 százaléka gyakran, akár minden nap evett édességet, 18 százalékuk chipset és nagyon magas volt a cukros, szénsavas üdítők fogyasztása is.

A miskolci Avastetői Általános Iskola programban résztvevő tanulóinak állóképességi mutatói átlagosan több mint 17 százalékkal javultak és lényegesen egészségesebben étkeztek, mint az első felméréskor. De a többi iskola is remekül teljesített.  Összességében a 4 iskola fiú és lány tanulói 14 százalékkal teljesítettek jobban, mint néhány héttel korábban, a jobb erőnlét, egészségesebb életmód az életminőség indexen is megmutatkozott, amely több mint 4 százalékkal javult. Az édesség-fogyasztás 14, a chips-evés 8 százalékkal csökkent és 7 százalékkal kevesebb cukros, szénsavas üdítőt ittak a diákok, ugyanakkor 11 százalékkal nőtt a zöldség, hattal a gyümölcs-fogyasztás.
Tóthné Csorba Mária, az intézmény igazgatója elmondta, az egészségtudatos magatartás mindig fontos szerepet játszott az iskolában, és a diákok is érdeklődtek az életük iránt. A pedagógus szeretné kiterjeszteni a programot – az óvodák vezetőivel is egyeztetve –, hiszen az eredmények már hat hét után is tapasztalhatóak.

napmintnap_1.jpg

A sikeres életmódbeli változások után még egy fontos és izgalmas feladat vár az iskola diákjaira. A program valamennyi diák résztvevője a „Nap mint nap testnevelésóra” versenyein méri  össze erejét és tudását november 9-én a budapesti Sportmax sportcsarnokban. A feladatok minél eredményesebb végrehajtásában iskolai testnevelőiken kívül híres csapatkapitányok, Csollány Szilveszter, Kemény Dénes, Székely Bulcsú, Vári Attila és Katus Attila segíti őket.

S.P.