Ugrás a tartalomra

Rendkívüli közgyűlés - vezetőcserék önkormányzati cégeknél

Létrehozva
Rendkívüli ülést tartott csütörtökön Miskolc város közgyűlése. A grémium zárt ülésén személyi kérdésekről is döntöttek: dr. Kriza Ákos polgármester javaslatára leváltották a Miskolc Holding Zrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait, elnök-igazgatóját, valamint a MISEK Kft. és a Miskolci Városfejlesztési Kft. vezetőit. Megválasztották az új tisztségviselőket is.
Mint ismeretes, dr. Kriza Ákos polgármester a héten sajtótájékoztatón számolt be az előzményekről, ahol elmondta: szakértők kezdték meg az önkormányzati cégek átvilágítását, s az első eredményeinek ismeretében nem tehet mást, mint hogy rendkívüli közgyűlést hív össze, ahol kezdeményezi a fentebb felsorolt vezetők, illetve bizottsági tagok felmentését, új tisztségviselők megválasztását.

rendkikoz2.jpg

A rendkívüli közgyűlés első napirendi pontjának tárgyalása nyilvános volt. Itt a Miskolc Holding Zrt. alapító okiratának módosításáról tárgyaltak. Dr. Kriza Ákos polgármester javaslata szerint a jövőben a Miskolc Holding Zrt. felügyelő bizottságában minden ellenzéki frakció részére biztosítanának tagjelölt-állítási jogot a fokozott tulajdonosi kontroll érdekében. A javaslatról vita kezdődött, ahol az MSZP-frakció védte a városi cégek, legfőképpen a holding vezetőit, a Jobbik viszont támogatta a polgármesteri javaslatot. A első napirendi pont megtárgyalása szavazással zárult, a polgármester javaslatát a közgyűlés többsége támogatta, csupán az MSZP-frakció szavazott nemmel.

krizaak2.jpgEzt követően zárt ülés kezdődött, melyen a személyi kérdésekről tárgyaltak. Leváltották dr. Halmai Gyulát, a Miskolc Holding Zrt. elnök-igazgatóját, dr. Kovács Zoltánt, a Misek Kft. ügyvezető igazgatóját, valamint Dukai Zoltánt, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatóját. A testület az új vezetők személyéről is döntött.
Dr. Kriza Ákos polgármester
 sajtótájékoztatón ismertette a megválasztott, új tisztségviselők névsorát.

A Miskolc Holding Zrt. megválasztott új igazgatósági tagjai:

1. Baghyné dr. Szeleczki Zsuzsanna

2. Beke Sándor

3. Dr. Heidrich Balázs

4. Dr. Kaderják Péter

5. Márkus Zsolt Endre

A Miskolc Holding Zrt. megválasztott új felügyelőbizottsági tagjai:

1. Alakszainé dr. Oláh Annamária

2. Jáger Csaba

3. Dr. Kocziszky György

4. Szebeni Péter

5. Szegedi Márton

Az igazgatóság elnökének díjazása 320.000 Ft/hó (az eddigi 514.500 Ft helyett), az igazgatóság tagjainak díjazása 250.000 Ft/hó (az eddigi 367.500 Ft helyett) A felügyelőbizottság elnökének díjazása 260.000 Ft/hó (az eddigi 367.500 Ft helyett ), a felügyelőbizottság tagjainak díjazása 190.000 Ft/hó (az eddigi 197.500 Ft helyett).  

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Dr. Tóth Lászlót választotta meg a MISEK Kft. új ügyvezetőjévé.

A MISEK Kft. megválasztott új felügyelőbizottsági tagjai:

1. Szilvássy Zsolt

2. Tóth Tibor

3. Tordainé dr. Juhász Ildikó

4. Dr. Kása Miklós

Az új ügyvezető díjazása 880.000 Ft/hó, a felügyelőbizottság elnökének díjazása 100.000 Ft/hó, a felügyelőbizottság tagjainak díjazása 50.000 Ft/hó.

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a Miskolci Városfejlesztési Kft. új ügyvezetőjének Lengyel Katalint választotta meg. 

A Miskolci Városfejlesztési Kft. megválasztott új felügyelőbizottsági tagjai:

1. Lenártek András

2. Czinkné Sztán Anikó

3. dr. Bernáth Attila

Az ügyvezető díjazása 500.000 Ft/hó, a felügyelőbizottság elnökének díjazása 100.000 Ft/hó, a felügyelőbizottság tagjainak díjazása 60.000 Ft/hó.


ÉLETRAJZOK

Városfejlesztési Kft.

Lengyel Katalin, terület- és településfejlesztési menedzserA NORRIA Észak-Magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft.-ben innovációs rendszer- és hálózatműködtetési részlegvezető, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Kht. programigazgatója, tanácsadója Szakterülete az innováció és kutatás-fejlesztés, innovációs szolgáltatások szervezése és ellátása, innovációs projektek generálása, K+F szervezetekkel, gazdasági társaságokkal való kapcsolattartás, klasztermenedzseri feladatok ellátása, pályázati lehetőségek felkutatása, pályázatok készítése, pénzügyi menedzsmentHosszú évek óta dolgozik a területfejlesztés területén, uniós pályázati projektek vezetőjeként, ellenőrzőjeként.

MISEK Kft.

Dr. Tóth László, orvos, jogi szakokleveles orvos, szakközgazdász1986-ban a Megyei Kórházban kezdte orvosi pályáját, 1996-tól a Schering Kft majd a Mallinckrodnál, illetve jogutódjánál a Covidiennél dolgozott országos divízió igazgatóként. Sebészi, radiológus és izotóp diagnosztikus szakvizsgákkal rendelkezik. Folyamatosan praktizál vállalkozó orvosként és radiológusként is.  

Miskolc-Holding Zrt. Igazgatósága

Baghyné dr. Szeleczki Zsuzsanna, jogász, külkereskedelmi szakjogász, adótanácsadó, pénzügyi szakközgazdaAz APEH Észak-Magyarországi Regionális Főigazgatóságának osztályvezetője. 27 éve foglalkozik pénzügyi szakigazgatással. Miskolcon született, családjával azóta is itt él, ide köti szalmai pályafutása is.  

Beke Sándor
, pszichológus, az Independent Research Group Kft. ügyvezető igazgatója.Szakterülete a piac és közvélemény-kutatás, szervezeti átvilágítás, kommunikációfejlesztés és szervezetfejlesztés. 14 éves szakmai gyakorlattal bír, közéleti szerepvállalásai miatt kötődik a városhoz.

Dr. Heidrich Balázs, okleveles közgazdász, a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karának dékánja. Szakterülete a szervezetfejlesztés, kutatás, menedzsment és vezetéstudomány. Három nyelven beszél, 17 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Harminc évig élt Miskolcon.

Dr. Kaderják Péter, okleveles közgazda, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője Az államigazgatásban is jártas, a Gazdasági Minisztériumban és a Magyar Energiahivatalban is dolgozott. Szakterülete a nemzetközi kutatás és energiapolitika. Több, mint húsz éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, Miskolcon született, és az egyetemi évekig itt is élt a városban.

Márkus Zsolt Endre, közgazdász, a Vescor Gazdasági Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Elsősorban vállalkozásfejlesztéssel, befektetéskezeléssel, innováció-menedzsmenttel, válság- és projektmenedzsmenttel foglalkozik. Három évtizedes szakmai gyakorlattal bír, Miskolcon született.

Elbúcsúzott az igazgató
A közgyűlés döntését követően dr. Halmai Gyula a Miskolc Holding Zrt. Igazgatóságának leköszönő elnöke közleményben köszönte meg a bizalmat és lehetőséget, hogy az elmúlt négy esztendő során együtt dolgozhattak a Holding létrehozásában, majd működtetésében. Egyben felajánlotta együttműködését, szakmai segítségét az őt megkeresőknek.