
A MiNapot korábban Vígh Györgyné, maga és bérlőtársai nevében kereste meg. A helyszínen jártunkkor elmondták, a korábban szép kistelkeknek otthont adó terület a nyolcvanas évek közepe óta folyamatosan pusztul és mára odáig jutottak, hogy csak átláthatatlan gaztengeren át tud bejutni telkére az a néhány még megmaradt bérlő. Néhány, mert sokan már visszaadták telkük bérleti jogát az ingatlangazdálkodónak. Bejutnak a telkekre ugyanis mások: a kiskunyhókat - a bérlők elmondása szerint - évek óta hajléktalanok és cigányok fosztogatják.

Mint mondták, a terület önkormányzati tulajdonban van, és a MIK Zrt. kezeli, aki szerint az elmúlt években folyamatosan kértek a terület rendezésére. Legutóbb idén júliusban írtak kérték levélben a MIK Zrt-t a bevezető út és a környező területek rendbetételére, ám a cég erre úgy reagált, hogy a bérelt területeket nem önkormányzati területek határolják, oda még út sem vezet térképi állapotok szerint, így aztán sem az út megjavítására, se karbantartásra nincs lehetőségük. Azt javasolták a bérlőknek, hogy az útként használt nyomvonalat maguknak tartsák rendben, ezt azonban a levelet aláíró húsz bérlő nem tudta elfogadni. A terület rendezése
Megkerestük a MIK Zrt. képviseletében Németh Zoltánt, műszaki és létesítménygazdálkodási igazgatóhelyettest, aki elmondta: értik a bérlők panaszait, mégsem tudnak mit tenni, hiszen a bérelt területeket nem önkormányzati ingatlanok határolják, ezért az útként használt terület rendbetételére nincsen módjuk. Valóban problémát jelent az is, hogy a vasúti síneken jelenleg nem lehet szabályosan átkelni. – Ez utóbbi probléma orvosolása egy gyalogos felüljáró lenne, ennek megépítésére azonban a MIK Zrt-nek jelenleg nincsen forrása. A kérdéses gazos terület szintén nem az önkormányzaté, és mivel parlagfüvet nem találtunk a területen, így nem tudunk intézkedni, a bérlőtársaknak így továbbra is összefogást javaslunk a terület rendezése érdekében – zárta Németh Zoltán.
Korábbi cikkünk itt olvasható!
Helyszíni képgalériánk itt található!

Tajthy Á.