Hétvégén és hétfőn - a „Halottak napja” megemlékezések miatt - megnövekedett forgalomra kell számítani mind a közutakon, mind a temetők és emlékhelyek közelében. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy vezessenek óvatosan, és tartsák be a közlekedési szabályokat! Nagyobb figyelmet igényel a temetők ideiglenes és állandó parkolási rendje!
Az országos közúti hálózaton – ahogyan azt már az elmúlt hetekben is tapasztalhatták – most is számos helyen folynak közúti munkálatok, ezért figyeljék az erre felhívó táblákat, jelzéseket.
M0 régi szakaszán folyamatosan épül a 3. forgalmi sáv. Jól kiépített és kitáblázott terelés mellett folyamatos sebességkorlátozásvan érvényben. Folyamatosan, szakaszosan építési területeken kell áthaladni. Ez érvényes az M0-M7 csomópontra is! Fokozott óvatossággal közlekedjenek, különösen a munkagépek környezetében!
M1: mindkétpályaoldalon a 13-15. km szelvények közötti szakaszon, a hídépítés és a szűkebb keresztmetszet miatt 80-100 km/ó korlátozás. A 20-28. km szelvények között átterelés a szembe jövő sávba (burkolatjavítás miatt), ahol 60-as sebességkorlátozás van érvényben (ezen a területen a kihajtók Győr irányában nem használhatók). A tervek szerint a munkálatokat vasárnap befejezik.
M3: a Budapest felé vezető oldalon (bal pályatesten) az 59. km szelvényben hídjavítás miatt a leállósáv zárva, a83-86. km szelvényben mindkét oldalon mobilterelés és (mindkét helyen) 80 km/ó sebességkorlátozás van érvényben sövényvágás miatt.
M5: a 42-43 km-nél (jobb pályatest, újhartyáni csomópontban) a munkálatokat és a terelést szombaton fejezik be. Más úton folyó munkálatokat nem terveztek a hétvégére. M6 és M7: munkálatokat nem terveztek a hétvégére. A hétvégi határforgalmat tekintve Röszke autópálya határátkelőhelyen számolunk forgalomtorlódással a személyforgalomban, amely kilépő irányban szombat reggelig 60 perces, belépő irányban vasárnap és hétfőn egész nap 60 perces várakozást fog okozni előreláthatóan. Ártánd közúti határátkelőhelyen a hétvégi kamionstoppal összefüggésben vasárnap és hétfőn várható 60 perces várakozás a teherforgalomban. Záhony közúti határátkelőhelyen is nagyobb mértékű, akár 60-120 perces forgalomtorlódás várható a személyforgalomban, mindkét irányban. Mindenszentek napján, hétfőn a várakozási idő akár a három órát is elérheti.
Növelheti a várakozást a Vám- és Pénzügyőrség által a jövedéki termékekkel való visszaélés megakadályozása érdekében bevezetett új intézkedés, miszerint számítógépes nyilvántartást vezetnek a személyautók üzemanyagszintjéről, illetve a külföldön megtett távolságról. A hétvégi kamionstoppal összefüggésben számolunk 60-120 perces várakozással a teherforgalomban mindkét irányban. Beregsurány közúti határátkelőhelyen is várható 60 perces forgalomtorlódás a hétvégén a személyforgalomban, mindkét irányban. A záhonyi forgalomtorlódás elkerüléséhez alternatív útvonalnak továbbra is a 07-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 08-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.
Tájékoztatjuk a közlekedőket, hogy a záhonyi Tisza-híd állagmegóvási, megerősítési munkálataival összefüggésben október 27. és november 21. között a személy- és teherforgalomban időszakos korlátozásokkal kell számolni, amelyek tovább növelhetik a határátlépés időtartamát. Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK ügyeletén érdeklődhetnek a +36-42/524-600 telefonszámon. A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására, a szükséges kapacitással fognak üzemelni; ha szükséges, ideiglenes forgalmi rendet alakítanak ki a várakozások csökkentése érdekében. Az utasok napra készen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hatarinfo/varakozas.html Általános információk:
Elindulás előtt - vagy ha már úton vagyunk - érdemes tájékozódni az adott útszakasz forgalmi helyzetéről. Ezt megtehetik a következő információs vonalakon:
Az Útinform rádiós információi, az Útinform telefonos utastájékoztatója a 336-24-00 számon, interneten a www.kozut.hu