Ugrás a tartalomra

Magyar, szlovák vízügyi együttműködés

Létrehozva
A jelenleginél is szorosabbá válhat az együttműködés a szlovák és a magyar vízügyi igazgatóságok között egy európai uniós programnak köszönhetően. A két ország között információs pontot építettek ki, amelyet tegnap mutattak be az érdeklődőknek Miskolcon.
Tavasszal és nyáron, korábban sosem látott árvíz pusztított hazánkban, azon belül főként Borsod megyében. Az áradások ideje alatt is napi kapcsolatban voltak a szlovák és a magyar vízügyi szakemberek, egy uniós programnak köszönhetően azonban a jövőben még gyorsabb információt kaphatnak az érintettek az aktuális helyzetről, a folyók vízállásáról, így a felkészülés is hatékonyabban működhet.

Rácz Miklós az Ékövízig igazgatója elmondta: ha itt egy komoly árvízi védekezésre kerül sor, akkor nagyon fontos, hogy információt kapjunk közvetlenül a szlovák kollégáktól, ezzel még sikeresebbé tehetik mi a magyarországi védekezést, ők pedig a tőlünk kapott információkon keresztül a szlovákiai védekezést. Csont Csaba, az Árvízvédelmi Osztály vezetője éppen azt mutatja, hogy az információs pulton a legfontosabb tudnivalók mellett még a vízügyi szakkifejezések is megtalálhatók mindkét nyelven. Az információ megfelelő áramlása nemcsak a magyarok érdeke, a szlovák vízügyi szakembereknek is nagyon fontos.

Stanislav Dobrotka a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat Kassai Kirendeltségének műszaki vezetője szerint közös vízgyűjtő területeink vannak a Hernád, a Bodrog és a Tisza mentén, ezért mi nagyon szorosan együttműködünk a megelőzésben, ami szintén nagyon fontos. Így pontosan ismerni kell a terveket, hogy ki hol tart – ezért fontos a kommunikáció.

Az európai uniós projekt zárórendezvénye november 8-án lesz Kassán, ahol szintén létrehoznak egy ehhez hasonló információs pultot, amely a két szervezet közötti kommunikációt tovább erősíti.