
Képek itt
Hagyományteremtő céllal rendezték meg az óvodák közötti vetélkedőt a Szabó Lőrincz Általános Iskolában csütörtökön délután, amire 11 miskolci gyermekekkel foglalkozó intézmény nevezett. A négyfős csapatok először megtekintették a Kavalkád Színjátszó Társulat bevezető előadását, amiben a gonosz boszorkányok ellopják az ősz tündért. A gyerekek, így belecsöppentek a tündérek, és boszorkányok világába, hiszen a történetből az is kiderül, hogy az ősztündért csak apró termetű emberek menthetik meg. A csoportok tehát elindultak a kalandos úton, hogy túljárjanak a boszorkányok eszén, de ehhez át kellett kelniük az ellopott lekvárok, és almák barlangján, valamint a félelmetes mocsárvidéken.

Az iskola termeiben ugyanis különböző feladatpontok voltak felállítva, ahol a legkisebbek próbára tehették ügyességüket és eddigiekben szerzett tudásukat. A versenynek még két fordulója lesz, az évszakokhoz igazítva, ezért nem dőlt még el ki teljesítette legjobban a mesebeli feladatokat. Czibrik Attiláné pedagógus és ötletgazda szerint az esemény legfontosabb célja: megszerettetni a felsőcsoportos gyerekekkel az iskolai légkört, valamint, hogy játékos keretek között tanulhassanak a gyerekek.
Vajtó László