Az eddig nyolc tagot (Biros Péter, Repka Attila, Kiss Lajos, Medgyesi Judit, Winter Ilona, Jacsó József, Hajtós Bertalan, Veréb Krisztián) számláló Miskolci Sportcsillagok Fala pénteken újabb tenyérlenyomatokkal bővült. Olyan sportemberek kaptak meghívást az összejövetelre, akiket külföldön, és itthon egyaránt sokra tartanak, illetve becsülnek.
Fotók itt
Ezúttal Jónyer István egykori asztaliteniszező, Kropkó Péter triatlonista, valamint a DVTK Aranycsapata csatlakozott a kiváló sportemberek sorába. Jónyer Istvánról köztudott, hogy a borsodi megyeszékhelyen született, négyszeres világbajnokként lépett le a sportág színpadáról. Teljesítményének értékét növeli, hogy először 1971-ben Nagoyában Klampár Tiborral párosban lett a világ legjobbja, majd négy évvel később, az indiai Kalkuttában Gergely Gáborral is győzött. Kalkuttában megszerezte a férfi egyéni verseny világbajnoki címét is! Az utolsó világbajnoki aranyérem ma is emlékezetes, hiszen 1979-ben Phenjanban a félelmetes kínai válogatott ellen vívták ki a mieink (Jónyer, Klampár, Gergely) az elsőséget.
Kropkó Pétert sem szükséges bővebben bemutatni, hiszen a rokonszenves versenyző több nemzetközi viadalon is jeleskedett. (Õ egyébként nem tudott személyesen megjelenni az ünnepi eseményen, ugyanis szakemberként dolgozik a kolontári vörös iszap szennyeződés utómunkálatain). A DVTK labdarúgói pedig ugyan nem lettek magyar bajnokok, viszont kétszer is megnyerték a hazai kupaküzdelmet! És szereztek egy bronzérmet is a bajnokságban, ráadásul három ízben kiléphettek a nemzetközi porondra, ahol forró hangulatú, máig emlékezetes találkozókkal ajándékozták meg szurkolóikat.
A pénteki eseményen a meghívott vendégek, valamint a sajtó képviselőinek jelenlétében tenyereltek a sportcsillagok, akiket dr. Szatmári-Antal Tamás köszöntött. A szabadidőközpont igazgatója leszögezte:- Nem csak a magyar sport, fénylő csillagait köszöntjük, ők mostantól a miskolci sport csillagai is! Valamennyien rendkívül hálásak vagyunk nekik azért, hogy most itt lehetünk közöttük.
Ezt követően rövid ismertető hangzott el a sportolók pályafutásáról, illetve a DVTK együttesének legsikeresebb időszakáról. Majd jött a tenyerelés, a véget érni nem akaró autogramosztás, labdák dedikálása. Szabó Géza, az egykori gárda szakvezetője bemutatott egy rögtönzött dekázást, Jónyer pedig a híres kiflit idézte a Nevelits Lászlóval bemutatott ütögetése során. A négyszeres asztalitenisz világbajnok pályafutása valóban káprázatos, egyetlen momentum azonban kimaradt az életéből: az egyéni Európa-bajnoki cím. Felhasználtuk az alkalmat, és rögvest meg is tudakoltuk tőle, hogy mi volt ennek az oka?- 1978-ban, Duisburgban nagyon közel álltam az elsőség kiharcolásához – hangzott a válasz. – Gergely Gabival kerültünk a döntőbe, de az igazsághoz tartozik, hogy nekem nehezebb volt az utam, mint neki. Az elődöntőben például az angol Douglas ellen diadalmaskodtam, neki ez volt az egyetlen veresége a kontinens vetélkedőn. De nem is ez volt a baj, hanem az, hogy édesanyám egyik kint élő rokona a délelőtt lejátszott elődöntő után meghívott ebédre egy kínai étterembe. Ott pedig elkövettem azt a hibát, hogy degeszre ettem magam, így a délutáni döntőben szinte ólomlábakon vánszorogtam az asztalnál. Gergelynek semmi mást nem kellett csinálnia, mint visszadroppolta a térfelére érkező labdákat. Ez akkor elég is volt ellenem, ugyanis a mozgáskészségem messze nem volt az igazi, és képtelen voltam elérni a kaucsukot. Ennyi a magyarázata a hiányzó medálnak.
Lám, mikre derül fény 32 esztendő távlatából?!
Doros László
Fotók itt
Ezúttal Jónyer István egykori asztaliteniszező, Kropkó Péter triatlonista, valamint a DVTK Aranycsapata csatlakozott a kiváló sportemberek sorába. Jónyer Istvánról köztudott, hogy a borsodi megyeszékhelyen született, négyszeres világbajnokként lépett le a sportág színpadáról. Teljesítményének értékét növeli, hogy először 1971-ben Nagoyában Klampár Tiborral párosban lett a világ legjobbja, majd négy évvel később, az indiai Kalkuttában Gergely Gáborral is győzött. Kalkuttában megszerezte a férfi egyéni verseny világbajnoki címét is! Az utolsó világbajnoki aranyérem ma is emlékezetes, hiszen 1979-ben Phenjanban a félelmetes kínai válogatott ellen vívták ki a mieink (Jónyer, Klampár, Gergely) az elsőséget.
Kropkó Pétert sem szükséges bővebben bemutatni, hiszen a rokonszenves versenyző több nemzetközi viadalon is jeleskedett. (Õ egyébként nem tudott személyesen megjelenni az ünnepi eseményen, ugyanis szakemberként dolgozik a kolontári vörös iszap szennyeződés utómunkálatain). A DVTK labdarúgói pedig ugyan nem lettek magyar bajnokok, viszont kétszer is megnyerték a hazai kupaküzdelmet! És szereztek egy bronzérmet is a bajnokságban, ráadásul három ízben kiléphettek a nemzetközi porondra, ahol forró hangulatú, máig emlékezetes találkozókkal ajándékozták meg szurkolóikat.
A pénteki eseményen a meghívott vendégek, valamint a sajtó képviselőinek jelenlétében tenyereltek a sportcsillagok, akiket dr. Szatmári-Antal Tamás köszöntött. A szabadidőközpont igazgatója leszögezte:- Nem csak a magyar sport, fénylő csillagait köszöntjük, ők mostantól a miskolci sport csillagai is! Valamennyien rendkívül hálásak vagyunk nekik azért, hogy most itt lehetünk közöttük.
Ezt követően rövid ismertető hangzott el a sportolók pályafutásáról, illetve a DVTK együttesének legsikeresebb időszakáról. Majd jött a tenyerelés, a véget érni nem akaró autogramosztás, labdák dedikálása. Szabó Géza, az egykori gárda szakvezetője bemutatott egy rögtönzött dekázást, Jónyer pedig a híres kiflit idézte a Nevelits Lászlóval bemutatott ütögetése során. A négyszeres asztalitenisz világbajnok pályafutása valóban káprázatos, egyetlen momentum azonban kimaradt az életéből: az egyéni Európa-bajnoki cím. Felhasználtuk az alkalmat, és rögvest meg is tudakoltuk tőle, hogy mi volt ennek az oka?- 1978-ban, Duisburgban nagyon közel álltam az elsőség kiharcolásához – hangzott a válasz. – Gergely Gabival kerültünk a döntőbe, de az igazsághoz tartozik, hogy nekem nehezebb volt az utam, mint neki. Az elődöntőben például az angol Douglas ellen diadalmaskodtam, neki ez volt az egyetlen veresége a kontinens vetélkedőn. De nem is ez volt a baj, hanem az, hogy édesanyám egyik kint élő rokona a délelőtt lejátszott elődöntő után meghívott ebédre egy kínai étterembe. Ott pedig elkövettem azt a hibát, hogy degeszre ettem magam, így a délutáni döntőben szinte ólomlábakon vánszorogtam az asztalnál. Gergelynek semmi mást nem kellett csinálnia, mint visszadroppolta a térfelére érkező labdákat. Ez akkor elég is volt ellenem, ugyanis a mozgáskészségem messze nem volt az igazi, és képtelen voltam elérni a kaucsukot. Ennyi a magyarázata a hiányzó medálnak.
Lám, mikre derül fény 32 esztendő távlatából?!
Doros László