Ugrás a tartalomra

Összefogás Bánkútért, a MiNap kezdeményezésére

Létrehozva
Mint ismeretes, október közepén színesfémtolvajok ellopták a felvonók főkábeleit és megrongálták a gépházat is Bánkúton. A kár több mint 2,5 millió forint, a síklub saját forrásaiból nem tudja fedezni a helyreállítás költségeit, így ha nem kapnak segítséget, decemberben nem tud elindulni a síszezon.
bankut_lopas_01.jpg

Lapunk segíteni szeretett volna a síklubon, ezért több vállalkozást is megkerestünk, illetve tudósításunkat követően több cég is jelentkezett, akik jelezték, munkaerővel, vagy villamostechnikai anyaggal segítik a helyreállítást. Lapunk vállalva a közvetítő szerepét működik közre a segítségre szoruló és a segítők között, melynek már van eredménye. A távközlési hálózatok tervezésével, kivitelezésével is foglalkozó Telvill Kft. mintegy 2500 méter hosszúságú kábellel, transzformátorokkal segít, a Vad-Szer 10 Kft. is elektromos megszakítókat és egyéb alkatrészeket biztosít, a pontos igények felmérése most zajlik. A Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola igazgatója, Velenyák János úgy nyilatkozott, hogy munkaerővel tud segíteni: akár 10-12 villanyszerelő hallgatót is tud biztosítani a helyreállításához. További cégek, egyesületek felajánlását várja a síklub.

Bővebb információ és segítségnyújtás esetén hívják a Bánkúti Síklub elnökét, dr. Varga Józsefet: 0620/968 7747, vagy szerkesztőségünket!

Búzafalvi T.