A B.-A.-Z. Megyei Birkózó Szövetség és a Szerencsi VSE birkózó szakosztály - melynek elnöke Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, a város új polgármestere - által megrendezendő, 10 órakor kezdődő viadalra Erdélyből és Szlovákiából is várnak résztvevőket.

- Évről évre – idén már ez lesz a harmadik – mind több versenyzési lehetőséget igyekszünk biztosítani a környékbeli klubok sportolóinak. A szűkös anyagiak, a jelentős utazási költségek miatt sokan csak az ilyen, közeli erőpróbákra tudnak eljutni – emelte ki Rónai Kálmán, a megyei szövetség elnöke, az országos szervezet alelnöke. - A sportágunk iránti érdeklődésre jellemző, hogy a 2005-2006-os korosztály képviselői, vagyis az óvodások is szőnyegre lépnek Szerencsen, ahol az 1993-94-es korcsoportosok lesznek a ,,legöregebbek”. Az érem és a serlegek mellé, Dr. Takács István, a névadó cég vezetőjének jóvoltából, különdíjként csokoládét is kapnak majd az eredményhirdetésnél a versenyzők.
Rónai Kálmánt, aki tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB), arról is megkérdeztük, vajon ki követheti a testület elnöki székében Schmitt Pált?
- Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy nem lesz kihívója Borkai Zsoltnak a november 20-án megtartandó MOB-közgyűlésen – fogalmazott a miskolci sportvezető. – Molnár Zoltántól, a MOB főtitkárától kapott információ az is, hogy a magyar állam 4 milliárd forintos támogatást ígért a sportra, ezen belül 2 milliárd forint jut az olimpiai sportágak számára, szemben az eddigi 1 milliárd forinttal. A támogatás összegét a MOB osztja majd el. Kiemelt helyen szerepelnek a kedvezményezettek listáján azok az egyesületek, ahol nagyon komoly műhelymunka folyik. A borsodi klubok közül az országos pontversenyben a Vasas SC mögött jelenleg második DBC-MISI számíthat jelentős anyagi segítségre, de szintén a kiemeltek közé sorolták a KVSE, sőt a Szerencsi VSE birkózó szakosztályát is.
D. L.