A Baross úti gondozóközpontban - nem messze a MÁV-pályaudvartól - minden nap 200 adag meleg étellel is várja a Vöröskereszt a rászorulókat, teajáratának ismert útvonalán pedig forró italhoz és zsíroskenyérhez lehet jutni.
Az utcai gondozószolgálat munkatársai a téli időszakban folyamatosan próbálják felderíteni, hol húzódnak meg olyan fedél nélkül maradt emberek, akiknek esetleg sürgős segítségre, orvosi ellátásra van szükségük. Miskolcon a Vöröskereszt az egyetlen, amelyik nők számára is menedékhelyeket, ellátásokat tud biztosítani.
A szállók kihasználtsága - az időjárás függvényében - változó, ha hidegebbre fordul, megtelnek a helyiségek - néha még a folyosók is, senkit nem hagynak az utcán. Nagyon sok emberi sors, nagyon sok élethelyzet összetalálkozik itt, s a szakemberek szerint azok a sztereotípiák sem mindig igazak, amelyek a köztudatban élnek a hajléktalanokról, a hajléktalanságról. - Rólam köztudott, hogy a tűzbe mennék értük, de azt is el kell mondani, hogy a legtöbbjük sajnos teljesen elégedett a jelenlegi életével - hangoztatta a hajléktalanszálló vezetője. - Ételük, italuk, szállásuk megvan, ha ügyesen veszik igénybe az ellátásokat, nagyobb jövedelemre tehetnek szert, mint egyes "rendezett életet" élő, munkaviszonnyal rendelkező polgárok. Úgy, hogy közben szinte semmire nincs gondjuk.
Duberné Dunaveczki Éva szerint nyilvánvalóan segíteni kell a rászorulókon - viszont a törvényi szabályozással magukat az érintetteket is motiváltabbá kell tenni abban, hogy próbáljanak valamit tenni, sorsuk jobbra fordítása érdekében. Mint megtudtuk, a folyamatos kezdeményezések dacára, elenyészően is alig van rá példa, hogy a rehabilitációs ellátásokban hosszabb távon, és igazi eredménnyel legyen képes részt venni valaki. Pedig már évekkel ezelőtt célul tűzték ki, hogy a hajléktalan-gondozás súlypontja azon szolgáltatásokra helyeződjön, amelyek visszavezethetik az ellátottakat a társadalomba, a munka, az öngondoskodás világába.
Sajnos azonban általában azt tapasztalják, nincs meg ehhez a kellő kitartás. A szálló "vendégeinek" igen vegyes az összetétele. Megtalálhatók itt egykori állami gondozottak, szenvedélybetegség, vagy családi konfliktusok (válás) miatt fedél nélkül maradtak éppúgy, mint börtönből szabadult elítéltek, vagy adósságok miatt kilakoltatottak. Ez utóbbiak száma az utóbbi időben indult emelkedésnek.
Duberné Dunaveczki Éva a szállón, fiatal kora ellenére, szinte mindenkinek "Éva néni". Tanácsot ad, segít, intézkedik - olyan ügyekben is, amelyek nem tartoznak szorosan a feladatkörébe. Kísért már börtönbe elítéltet, fiatal nőt abortuszra, intézett albérletet, ellátást, pszichiátriai kezelést.
Az ellátottak többsége - főleg a "régiek" - személyes ismerősei, mindegyikkel szót ért, mindegyikkel kapcsolatban vannak érdekes, vagy megható történetei. Mint mondja, igazából talán a karácsonyi ünnepségük az, amelyen igazán betekintést lehet nyerni ezeknek az embereknek a lelkébe. Akkor, amikor ezek a kívülállók számára talán kérgesnek, fásultnak tűnő emberek napokig képesek magolni egy kis versikét, hogy aztán az ünnepségen elszavalhassák a társaiknak.
Az utcai gondozószolgálat munkatársai a téli időszakban folyamatosan próbálják felderíteni, hol húzódnak meg olyan fedél nélkül maradt emberek, akiknek esetleg sürgős segítségre, orvosi ellátásra van szükségük. Miskolcon a Vöröskereszt az egyetlen, amelyik nők számára is menedékhelyeket, ellátásokat tud biztosítani.
A szállók kihasználtsága - az időjárás függvényében - változó, ha hidegebbre fordul, megtelnek a helyiségek - néha még a folyosók is, senkit nem hagynak az utcán. Nagyon sok emberi sors, nagyon sok élethelyzet összetalálkozik itt, s a szakemberek szerint azok a sztereotípiák sem mindig igazak, amelyek a köztudatban élnek a hajléktalanokról, a hajléktalanságról. - Rólam köztudott, hogy a tűzbe mennék értük, de azt is el kell mondani, hogy a legtöbbjük sajnos teljesen elégedett a jelenlegi életével - hangoztatta a hajléktalanszálló vezetője. - Ételük, italuk, szállásuk megvan, ha ügyesen veszik igénybe az ellátásokat, nagyobb jövedelemre tehetnek szert, mint egyes "rendezett életet" élő, munkaviszonnyal rendelkező polgárok. Úgy, hogy közben szinte semmire nincs gondjuk. Duberné Dunaveczki Éva szerint nyilvánvalóan segíteni kell a rászorulókon - viszont a törvényi szabályozással magukat az érintetteket is motiváltabbá kell tenni abban, hogy próbáljanak valamit tenni, sorsuk jobbra fordítása érdekében. Mint megtudtuk, a folyamatos kezdeményezések dacára, elenyészően is alig van rá példa, hogy a rehabilitációs ellátásokban hosszabb távon, és igazi eredménnyel legyen képes részt venni valaki. Pedig már évekkel ezelőtt célul tűzték ki, hogy a hajléktalan-gondozás súlypontja azon szolgáltatásokra helyeződjön, amelyek visszavezethetik az ellátottakat a társadalomba, a munka, az öngondoskodás világába.
Sajnos azonban általában azt tapasztalják, nincs meg ehhez a kellő kitartás. A szálló "vendégeinek" igen vegyes az összetétele. Megtalálhatók itt egykori állami gondozottak, szenvedélybetegség, vagy családi konfliktusok (válás) miatt fedél nélkül maradtak éppúgy, mint börtönből szabadult elítéltek, vagy adósságok miatt kilakoltatottak. Ez utóbbiak száma az utóbbi időben indult emelkedésnek.
Duberné Dunaveczki Éva a szállón, fiatal kora ellenére, szinte mindenkinek "Éva néni". Tanácsot ad, segít, intézkedik - olyan ügyekben is, amelyek nem tartoznak szorosan a feladatkörébe. Kísért már börtönbe elítéltet, fiatal nőt abortuszra, intézett albérletet, ellátást, pszichiátriai kezelést.
Az ellátottak többsége - főleg a "régiek" - személyes ismerősei, mindegyikkel szót ért, mindegyikkel kapcsolatban vannak érdekes, vagy megható történetei. Mint mondja, igazából talán a karácsonyi ünnepségük az, amelyen igazán betekintést lehet nyerni ezeknek az embereknek a lelkébe. Akkor, amikor ezek a kívülállók számára talán kérgesnek, fásultnak tűnő emberek napokig képesek magolni egy kis versikét, hogy aztán az ünnepségen elszavalhassák a társaiknak.