Selmeczi György zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező számára természetesen nem ismeretlen Orbán György munkásság, sőt az író Requiem című operáját is vezényelte már pályája során.
Orbán György a Bűvölettel kapcsolatban, a fesztivál honlapján azt írja, szürrealisztikusan romló birodalomban vagyunk, a kései Róma szenátorának házában.
– A szenátor két vendégével cseveg, gyönyörű felesége és rabszolgája némán hordják fel az ételeket, italokat. A dekadencia már önjáró. A szenátus betiltja a zenét. Ez a Kuplerosnénak jó üzletet jelent: Afrikából hozat zenészeket, amiből felvirágzik az üzlete. Tilosnak tilos, de áriában halljuk, hogyan kell az ilyesmit működtetni. A másik vendég, a Viziorgonás nagyobb ívű. Gátlástalan újgazdag, aki hazafias alapon ad el olyan víziorgonákat, amelyek maguktól játsszák a rémes Birodalmi Himnuszt – részletezi a történetet a szerző.
Az ősbemutatók sorát nyitó Bűvölet mellett Vajda János két egy felvonásos operáját is láthatja a fesztivál idején a közönség. Selmeczi György karmester szerint két, illetve három jelentős alkotásról van szó, amelyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy az a kép, amelyet a közgondolkodás a kortárs művészettel kapcsolatban kialakított, nem felel meg a valóságnak.
– Mély meggyőződésem, hogy ezúttal a miskolci operafesztivál valami igazán jelentőset tesz le az asztalra. Látványosan mutatja fel ugyanis azt, hogy a magyar alkotóművészet, operaírás éppen ereje teljében van. Akkor is, ha ezt nem vesszük észre minden héten – mondta a karmester, akit 2006-ban Pro Urbe kitűntetéssel díjazott Miskolc városának vezetése, de emellett Selmeczi György 2010 óta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa, s a legjobb kortárs zenei előadásért járó Artisjus-díjat is bezsebelte már 1987-ben, ’90-ben és 2007-ben is.
Mint elmondta, valamikor a múltszázad ’80-as éveiben zajlott le egy lényeges fordulat. Amikor az avantgárd, a modernitás szószólói szembesültek azzal, hogy pozícióik odavesztek nem csupán a közönség, hanem az előadóművészek körében is.
– Akkor kezdődött a folyamat, ami napjainkra érett be. A szerzők látványosan keresik a kapcsolatot a zenetörténeti, operatörténeti örökséggel. Egyre inkább megfelelnek azoknak az elvárásoknak, amit az operába járó közönség támaszt. Izgalmas időszak ez – hangsúlyozta, majd hozzátette, a szakma leszámolt azzal az illúzióval, hogy az éneklő ember az önmegvalósítás kiszolgálója kell, hogy legyen.
Selmeczi György véleménye szerint újra megtalálták a dallamot, a harmóniát, az éneklő ember szépségét, s a miskolci operafesztivál erős gesztust tesz azzal, hogy odaáll a kortárs opera mellé.
– A fesztivál elnyeri majd méltó jutalmát ezért. Miskolc zenetörténeti tényezővé válik azáltal, hogy fórumszerűen ad otthont a kortárs operának, s bebizonyítja, hogy a legszélesebb közönség képes lehet jól érezni magát, s a kortárs művészet régi-új megközelítésével gazdagabban, élményekkel távozhat a nézőtérről – tette hozzá.
Elmondása szerint radikalizmus szükséges ahhoz, hogy az ember valóban beismerje, tévúton járt. A 20. század nagy klasszikus modernitását követően a korszak továbbéltetői, véleménye szerint abban tévedtek, hogy nem vették észre: a szépség esztétikáját nem lehet a „csúnyaság” esztétikájával felülírni.
– A csúnya is beletartozik, de mi mégis arra szerződtünk, hogy a szépség esztétikáját közvetítsük. Az első nagy változás, hogy visszaadtuk az operában a zene és éneklés primátusát. A modernitás hallatlan élvezettel merült el az összművészeti műfaj gondolatában, amelyben egyenlőségjelent tett a műfajok között, de itt súlyozott jelenlétről van szó, differenciáltság kell. Fontos másodsorban, hogy a kor szerzője egyre inkább hajlamos arra, hogy egyfajta zenetörténeti térbe helyezkedjen. Tudomásul kell venni, hogy egy folyamat részei vagyon. Vannak elődeink, s lesznek utódaink. A harmadik jelentős dolog pedig, hogy minden nagy műfajnak megvan az étosza. Az erkölcs, az esztétika valahol összefügg, megnyugtató egységbe kerül. Ezt az egyensúlyt, egységet kell megtalálnunk – zárta Selmeczi György zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, aki szombaton este Orbán György Bűvölet című operáját vezényli.
Kiss J.
Fotó: Mocsári L.
Orbán György a Bűvölettel kapcsolatban, a fesztivál honlapján azt írja, szürrealisztikusan romló birodalomban vagyunk, a kései Róma szenátorának házában.
– A szenátor két vendégével cseveg, gyönyörű felesége és rabszolgája némán hordják fel az ételeket, italokat. A dekadencia már önjáró. A szenátus betiltja a zenét. Ez a Kuplerosnénak jó üzletet jelent: Afrikából hozat zenészeket, amiből felvirágzik az üzlete. Tilosnak tilos, de áriában halljuk, hogyan kell az ilyesmit működtetni. A másik vendég, a Viziorgonás nagyobb ívű. Gátlástalan újgazdag, aki hazafias alapon ad el olyan víziorgonákat, amelyek maguktól játsszák a rémes Birodalmi Himnuszt – részletezi a történetet a szerző.
Az ősbemutatók sorát nyitó Bűvölet mellett Vajda János két egy felvonásos operáját is láthatja a fesztivál idején a közönség. Selmeczi György karmester szerint két, illetve három jelentős alkotásról van szó, amelyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy az a kép, amelyet a közgondolkodás a kortárs művészettel kapcsolatban kialakított, nem felel meg a valóságnak.
– Mély meggyőződésem, hogy ezúttal a miskolci operafesztivál valami igazán jelentőset tesz le az asztalra. Látványosan mutatja fel ugyanis azt, hogy a magyar alkotóművészet, operaírás éppen ereje teljében van. Akkor is, ha ezt nem vesszük észre minden héten – mondta a karmester, akit 2006-ban Pro Urbe kitűntetéssel díjazott Miskolc városának vezetése, de emellett Selmeczi György 2010 óta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa, s a legjobb kortárs zenei előadásért járó Artisjus-díjat is bezsebelte már 1987-ben, ’90-ben és 2007-ben is.
Mint elmondta, valamikor a múltszázad ’80-as éveiben zajlott le egy lényeges fordulat. Amikor az avantgárd, a modernitás szószólói szembesültek azzal, hogy pozícióik odavesztek nem csupán a közönség, hanem az előadóművészek körében is.
– Akkor kezdődött a folyamat, ami napjainkra érett be. A szerzők látványosan keresik a kapcsolatot a zenetörténeti, operatörténeti örökséggel. Egyre inkább megfelelnek azoknak az elvárásoknak, amit az operába járó közönség támaszt. Izgalmas időszak ez – hangsúlyozta, majd hozzátette, a szakma leszámolt azzal az illúzióval, hogy az éneklő ember az önmegvalósítás kiszolgálója kell, hogy legyen.
Selmeczi György véleménye szerint újra megtalálták a dallamot, a harmóniát, az éneklő ember szépségét, s a miskolci operafesztivál erős gesztust tesz azzal, hogy odaáll a kortárs opera mellé.
– A fesztivál elnyeri majd méltó jutalmát ezért. Miskolc zenetörténeti tényezővé válik azáltal, hogy fórumszerűen ad otthont a kortárs operának, s bebizonyítja, hogy a legszélesebb közönség képes lehet jól érezni magát, s a kortárs művészet régi-új megközelítésével gazdagabban, élményekkel távozhat a nézőtérről – tette hozzá.
Elmondása szerint radikalizmus szükséges ahhoz, hogy az ember valóban beismerje, tévúton járt. A 20. század nagy klasszikus modernitását követően a korszak továbbéltetői, véleménye szerint abban tévedtek, hogy nem vették észre: a szépség esztétikáját nem lehet a „csúnyaság” esztétikájával felülírni.
– A csúnya is beletartozik, de mi mégis arra szerződtünk, hogy a szépség esztétikáját közvetítsük. Az első nagy változás, hogy visszaadtuk az operában a zene és éneklés primátusát. A modernitás hallatlan élvezettel merült el az összművészeti műfaj gondolatában, amelyben egyenlőségjelent tett a műfajok között, de itt súlyozott jelenlétről van szó, differenciáltság kell. Fontos másodsorban, hogy a kor szerzője egyre inkább hajlamos arra, hogy egyfajta zenetörténeti térbe helyezkedjen. Tudomásul kell venni, hogy egy folyamat részei vagyon. Vannak elődeink, s lesznek utódaink. A harmadik jelentős dolog pedig, hogy minden nagy műfajnak megvan az étosza. Az erkölcs, az esztétika valahol összefügg, megnyugtató egységbe kerül. Ezt az egyensúlyt, egységet kell megtalálnunk – zárta Selmeczi György zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, aki szombaton este Orbán György Bűvölet című operáját vezényli.
Kiss J.
Fotó: Mocsári L.