
Pénzügyi szoftvereket fejlesztenek az informatikusok egy miskolci cégnél. A londoni székhelyű vállalat csatlakozott a Miskolci Egyetem duális képzéséhez. A hallgatók mentorok segítségével tehetnek szert gyakorlati tapasztalatra.
- A célunk az a duális képzéssel, hogy kineveljük az utánpótlást a cégünk számára – nyilatkozta Nagypál Mónika, a MISYS HR-igazgatója. A képzés végén szeretnénk néhányuknak teljes állású lehetőséget ajánlani – tette hozzá.

A Miskolci Egyetem diákjai között egyre népszerűbbek azok a szakok, ahol duális képzésre is van lehetőség. Szeptembertől kilenc szakon indult el ez a lehetőség, és több mint 40 hallgató tölti tanulmányainak felét vállalkozásoknál.
Szerdán újabb kilenc céggel írt alá megállapodást az egyetem. Az informatikai vállalkozások jövő szeptembertől csatlakoznak a duális rendszerhez.

- Azt hisszük, hogy nem csak az egyetem számára jó ez, hanem megértette a felvételiző, a középiskolai diák is azt, hogy ez számára jó lehetőség - mondja a Horváth Zita, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese. Gondolok itt arra,hogy ő maga is tisztában van azzal,hogy mennyivel nagyobb eséllyel indul a munkaerő-piacon,ha elméleti és gyakorlati tudásra is egyforma mértékben tesz szert.
A vállalkozások, a diákok munkáltatói és az oktatási intézmények között az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter vállalta a közvetítő szerepet.

- A 2015 és 2016 években a Miskolci Egyetem vonatkozásában most már 14 céggel dolgozunk együtt. Nemcsak a klaszter tagjai, hanem a régió nagyvállalatai is bekapcsolódtak az informatikai duális képzésbe. Erről Bodáné Tajthy Krisztina, az Észak - magyarországi Informatikai Klaszter igazgatója beszélt.
A gyakorlati tudás mellett a duális képzés fontos elme, hogy a hallgatók fizetést kapnak munkájukért ugyanakkor ösztöndíjukat is megtarthatják.