Ugrás a tartalomra

Dupla majd semmi: két helyre is betört egy nap alatt, rögtön elfogták

Létrehozva
Egy nap alatt két helyre is betört az a sályi fiatalember, akit szinte azonnal elfogtak.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bükkábrányi Rendőrőrse egy 17 éves sályi fiatalemberrel szemben. A gyanúsított április 3-án a reggeli, majd az esti órákban betört egy-egy ingatlanba. Először egy ház padlásáról, a tetőt megbontva jutott be az ingatlanba, ahonnan poharakat, porcelánokat, kávéfőzőt tulajdonított el. Később egy helyi presszót tört fel, ahonnan szeszes italokat, csokoládét és készpénzt vitt el.

Az ügyben indított nyomozást a Bükkábrányi Rendőrőrs a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.