Ugrás a tartalomra

Durván bántalmazták társukat

Létrehozva
Kirabolták és súlyosan bántalmazták társukat azok a fiatalok, akiknek ügyében a Miskolci Törvényszék csütörtökön hozott ítéletet. Többek között agresszióellenes tréningen is részt kell venniük, mely során a Legyek ura című alkotást kell megismerniük és feldolgozniuk – tájékoztatott a Miskolci Törvényszék.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. május 3-án jogerős döntést hozott azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akiket tavaly májusban társtettesként elkövetett rablás bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és garázdaság bűntette miatt javítóintézeti nevelésre ítélt a Kazincbarcikai Járásbíróság.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a fiatalkorú vádlottak 2015 májusában további két gyermekkorú társukkal Sajószentpéteren bántalmazták a gyermekkorú sértettet. Körbe állták, megpofozták, lábszárán, combján megrúgták, leköpték, a sértett hajára cigaretta hamut szórtak, majd a vádlottak a nála lévő gyűrű és karkötő átadására szólították fel azzal, hogy amennyiben a sértett a követelésüket nem teljesíti, tovább bántalmazzák. Az ékszereket a sértett a bántalmazás miatt érzett félelmében átadta támadóinak. Fentieket követően a kiskorú sértettet akarata ellenére hajánál fogva rángatva, rugdosva a művelődési ház felé irányították, majd ismét bántalmazták őt, melynek következtében a sértett földre esett, ahol tovább rugdosták. A sértett az arcán, combján számos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el.

Egy évvel a korábbi események után az elsőrendű vádlott ok nélkül az iskolatársára támadt, akit többször arcon ütött, a falhoz lökte, és ráfogott a nyakára.

Az ítélet ellen a vádlottak, a védőik, és törvényes képviselőik enyhítés érdekében fellebbeztek.

legyek_ura_film.jpg

Részlet William Golding: „A legyek ura” című könyv alapján készült filmdrámából.

A másodfokú bíróság a Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletben megállapított tényekkel egyetértett. Megállapította, hogy a vádlottak bűncselekményt követtek el, azonban a törvényszék által feltárt további enyhítő körülményekre, különösen a vádlottak életvitelében bekövetkezett pozitív változásokra – rendeződött családi és iskolai körülményekre – tekintettel az ítéletet megváltoztatta. A törvényszék a szabadságelvonással járó javítóintézeti nevelés helyett az elsőrendű vádlott vonatkozásában 2 év, a másodrendű vádlott esetében 1 év próbára bocsátás intézkedést alkalmazott. A törvényszék ítéletében – az intézkedés nevelő jellegének hangsúlyozása mellett – rendelkezett mindkét vádlott pártfogó felügyeletéről és külön magatartási szabályként előírta a vádlottak részére, hogy agresszióellenes tréningen vegyenek részt, melynek tematikájában kell, hogy szerepeljen: William Golding: „A legyek ura” című kisregényének elolvasása és a könyv alapján készült filmdráma megtekintése után az erőszak és az agresszió alkalmazásának következményeit feldolgozó fogalmazás megírása, majd ennek a csoportfoglalkozás keretében történő ismertetése. 

A bíróság intézkedése értelmében a vádlottak továbbra is családjuk körében élhetnek, azonban ha a próbára bocsátás tartama alatt bűncselekményt követnek el, vagy a bíróság által előírt magatartási szabályokat súlyosan megszegik velük szemben akár szabadságelvonással járó joghátrány is alkalmazható. Az ítélet jogerős.