A négy háziorvosi körzet rendelői eddig a Diósgyőri Rendelőintézet épületében működnek, ahová 2008-ban, az Első utca 1. szám alatti épületből költöztették őket. Mind a lakosság, mind a háziorvosok folyamatos kezdeményezték, hogy ebből a korszerűtlen, magas fenntartási költségű ingatlanból máshová kerüljenek a rendelések. Az önkormányzat megvizsgálta a lehetőségeket, ennek eredményeként lehetőség nyílt arra, hogy egy modern, jó infrastrukturális adottságokkal rendelkező épületbe, az Első utca 10. szám alá helyezzék át a rendeléseket. Itt a betegek sokkal korszerűbb, barátságosabb környezetben vehetik igénybe a háziorvosi ellátást.

Papp Csaba, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója érdeklődésünkre úgy nyilatkozott: 2008-ban, amikor ez a négy háziorvos el lett költöztetve a körzetéből, távolabb került a betegeitől is. - A polgármester úr hathatós segítségével egy nagyon szép és példaértékű összefogásnak köszönhetően sikerült felújítani az épületet az Első utcában, ahová most visszaköltözhet a négy háziorvos.

A Polgármesteri Hivatal közel kétmilliót költött a felújításra, amihez vállalkozók és civilek is hozzájárultak. Miskolc egy gondoskodó város: nagyon sok rendelőt újítottunk már fel és úgy néz ki, hogy a közeljövőben valamennyi háziorvosi rendelőnket sikerül felújítani. Nagyon fontosnak érezzük ezt, hiszen a rendelő a találkozóhely az orvosok és a betegek között. Biztosítani kell a megfelelő komfortot, körülményeket, megközelíthetőséget – emelte ki Papp Csaba.

Csatlóczki István, az egyik érintett háziorvos elmondta, nagyon boldog, hogy végre visszakerülnek a körzetük „közepébe”. - Régebben is itt rendeltünk, az Első utca 4. szám alatt, aztán elég messze kerültünk, amikor kiköltöztettek minket a Vasgyári Szakrendelőbe. Örülünk, hogy meghallgatásra talált a kérésünk, és visszakerülhettünk a körzetünkbe. A betegek is nagyon örülnek, hogy visszajöhettünk ide – nyilatkozta.

Hasonlóan vélekedett egy másik érintett háziorvos, Csongrádi Csaba is. - Örülünk az új rendelőnek, közelebb kerültünk a betegeinkhez, akik számára jobban megközelíthető ez a rendelő. Hétfőn indul a rendelés az új épületben, mely korábban a Védőnői Szolgálatnak adott otthont – hangoztatta Csongrádi Csaba.