Ugrás a tartalomra

Brutális kettős emberölés Hódmezővásárhelyen (Videóval)

Létrehozva
Megölte szüleit egy helybeli nő és élettársa Hódmezővásárhelyen, majd a gyilkosságot megpróbálták tűzesetnek álcázni. A rendőrök egy órán belül elfogták, majd őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket. Rendőrségi fotók, videó.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy hódmezővásárhelyi tűzesetről érkezett bejelentés május 25-én hajnalban. A kiérkező tűzoltók két holttestet találtak az ingatlanban.

gyilkos1.jpg

A megalapozott gyanú szerint az áldozatokkal lányuk és annak élettársa végzett még a tűzesetet megelőzően. A gyanúsítottakat a rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták, majd kihallgatták.

Nem

Ellenük több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

gyilkos.jpg

A nyomozók a 47 éves nőt és az 53 éves férfit őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztetést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására - hangzott el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság témában tartott sajtótájékoztatóján.