TALÁLATOK: 97161 - 97180 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Bukarestet is bevették a Jegesmedvék!
Sport
Második romániai túrájának újabb állomásán, Bukarestben lépett jégre a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata vasárnap este. Péntekhez hasonlóan ezúttal is nagyon jó teljesítményt nyújtottak, és legyőzték a Steaua Rangers, így továbbra is a bajnoki táblázat második helyén állnak.

Tolvajt fogott a rendőrség
BulvárBelföldBűnügy
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága október 22-én őrizetbe vette H. J. 42 éves férfit, mert ellene a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki.

Megint állítani kell az órán
KözéletBelföld
Szombatról vasárnapra virradóra: október 31-én hajnali három órakor két órára kell visszaállítani az óramutatókat, mivel ekkor ér véget a nyári, és kezdődik el a téli időszámítás.

Nemzetközi mezőnyben a magyar futballbírók
Sport
Az UEFA kijelölte a női Bajnokok Ligája következő körének játékvezetőit. Magyar FIFA-játékvezetőink két komoly feladatot is kaptak.

Autókat tört fel értéktárgyakért
BulvárBelföldBűnügy
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága október 22-én őrizetbe vette B. Z. 23 éves férfit, mert a Budapest XIII., Lehel úton parkoló egyik személygépkocsit október 22-én 2 óra körüli időben feltörte, és abból mobiltelefonokat, fényképezőgépet és kihangosítót tulajdonított…

Klazz koncert Miskolcon
KultúraProgramajánló
A miskolci Művészetek Házában Klazz koncertet rendeznek Symphonic Salsa címmel október 29-én este 19.00-tól. az előadásra a jegyeket a ház jegyirodájában már megválthatja a művészetpártoló közönség. A szervezők egész estés feledhetetlen zenei csemegéket ígérnek a koncertre érkezőknek.

Földbe csapódott az ejtőernyős
BulvárBelföld
Vasárnap a délelőtt folyamán súlyos baleset történt a Siófok-Kiliti reptérnél, ahol egy rutinos ejtőernyős elszámolta a sebességét, és túl nagy lendülettel ért földet. az ütközés következtében súlyos végtagsérüléseket szenvedett, ezért kórházba kellett szállítani, egy mentőhelikopter segítségével.

Helikopter hozta Miskolcra a kigyulladt ház sérültjeit
BulvárHelyi hírekCímlap
Vasárnap váratlanul tűz ütött ki egy családi házban Heves megyében. Egy férfi és egy nő súlyos sérüléseket szenvedett, őket mentőhelikopterrel kellett Miskolcra szállítani, a megfelelő kórházi ellátás érdekében. A szülőkön kívül két gyerek is volt a házban, de őket még idejében kimentették.

Autótolvaj bandára csaptak le
BulvárBelföldBűnügy
A BRFK XII. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói az illetékességi területükön elkövetett gépjármű lopások megelőzése és felderítése érdekében akciót szerveztek. Az akció sikeres végrehajtása érdekében a hegyvidéki rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködését kérték.

Buszmegállót tarolt egy autó
BulvárBelföldKözlekedés
Személygépkocsinak és egy kerítésnek is nekiütközött az az autó, amely buszmegállóba hajtott szombaton délután Eperjeskén. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen Mándok felől érkező személgépkocsi a települést jelző tábla után körülbelül 200 méterre egy jobbkanyarban jobbra letért az útról.

Rallysprint Bajnokság: prológ a vasgyárban
SportHelyi hírekCímlap
Október 23-án és 24-én rendezték meg a B.-A.-Z. Megyei Raly Sprint bajnokság hetedik, egyben idei záró futamát. A szezonzáró versenyt ezúttal is egy prológ vezette be, amit az elmúlt évhez hasonlóan a szervezők idén is egy különleges helyszínen bonyolítottak le, a volt LKM területét nézték ki…

Rablók rendőrkézen
BulvárBelföld
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – őrizetbe vételük mellett - P. Gy. 15 éves budapesti és P. Zs. 17 éves gyáli lakosok ellen rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

362 éve kötötték meg a vesztfáliai békét
KultúraKülföld
A béke véget vetett a harmincéves háborúnak. Münsterben és Osnabrückben, III. Ferdinánd német-római császár és a birodalmi rendek Franciaországgal és Svédországgal kötötték meg a békét. A harmincéves háború, valamint a békekötés megváltoztatta Európa hatalmi viszonyait.

NBA: Iverson törökországba szerződhet
SportKülföld
Allen Iverson és az egyik legnevesebb európai sztárklub, a Besiktas közel kerültek a megállapodáshoz, melynek értelmében a liga egykor szebb napokat látott dobógépe egy évig, 2 millió dollárért cserébe a török csapat mezében pattogtatna.

A 600 milliós kincsre kalandorok fenik a fogukat Miskolcon
BulvárHelyi hírekCímlap
Kalandorok, kincsvadászok, külföldi és magyar magándetektívek, és természetesen a hatóságok is keresik nagy erőkkel D. János „kincsét". A pénz által elvakított civil csoportok, és a hatóságok viszont továbbra sem akadtak a nyomára. Az évszázad tolvaja ebből a pénzből szeretett volna új életet…

Kiemelt szerepet kap az oktatás a minisztériumon belül
KözéletOktatás
A 906 fős Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál (NEFMI) a legtöbben, mintegy 150-en az oktatás ügyével foglalkoznak majd, a legkevesebb emberi erőforrás pedig a sportra és a kultúrára jut.

Az X-Faktor első kiesői
BulvárBelföldCímlapProgramajánló
Magyarország egyik legsikeresebb tehetségkutató műsorában elérkezett a könnyek pillanata, hiszen a döntősöknek már egymás ellen kell kiállniuk a hétvégéken. Az első kiesők már el is hagyták a színpadot. A minap.hu Mimi és Gergő mentorával: Malek Miklóssal beszélgetett a további tervekről.

Csontvázak a pincében
BulvárBelföld
A háza felújításakor az épület pincéjében egy szombathelyi férfi különös dolgokra akadt, hiszen több ember tisztázatlan eredetű csontváza került elő a munkálatok megkezdésekor. Azt, hogy hogyan kerültek oda a tulajdonos nem tudta megmagyarázani.

Tovább menetelnek a floorballosok
SportHelyi hírekCímlap
Magabiztos játékkal tartotta otthon mind a két bajnoki pontot a Miskolci Szabadidőközpont FSE szombaton, a fővárosi Ares HC 2030 csapatával szemben. A mérkőzés nem volt durva, ennek ellenére sok kiállítást ítéltek a játékvezetők. Az első harmad 5:0-ja után szinte már eldőlt a találkozó.

Büntetést kap a fügyülő kapus
SportKülföld
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) büntetést szabhat ki a Barcelona kapusára, José Manuel Pintóra, mert a játék közben fütyülésével megzavarta az FC Köbenhavn játékosát a szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 4857
- 4858
- 4859
- 4860
- 4861
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal