Ugrás a tartalomra

Hírarchívum

TALÁLATOK: 98041 - 98060 | ÖSSZESEN: 125218 darab
Időszak szerinti keresés
Ismét választ az ország
Ismét választ az ország
CímlapKözéletBelföld
Hatodik alkalommal tartanak a rendszerváltozás óta önkormányzati választásokat Magyarországon, ám ez a mostani sok mindenben különbözik a korábbiaktól. A 2010-es önkormányzati választásokat megelőző kampány minden eddiginél rövidebb volt és harmadával kevesebb, mintegy 17 ezer önkormányzati…
Juniornyitány vasárnap, itthon
Juniornyitány vasárnap, itthon
SportMiskolc SteelersCímlap
Csak most kezdi az őszi bajnoki szezont a miskolci utánpótlás, minthogy első mérkőzése elmaradt (a másik fél kérésére halasztódik), ugyanakkor már borítékolhatóan rendelkeznek 3 ponttal a fiúk, minthogy tudható, a harmadik fordulóban következő debreceniek nem fognak kiállni (így hivatalosan 35-0 a…
minap.hu hírarchívum
Ezüstös miskolciak
SportCímlap
A Salakmotoros BEK győztes az idei évben a Turbina Balakovo együttese. Az orosz együttes összesen 6 pontot veszített a 20 futam alatt. A négy versenyzőjük a maximumon motorozott. De azért az ezüst is szépen ragyog a miskolci fiúk nyakában. Kevesen gondolták a verseny előtt, hogy a Speedway Miskolc…
Dundika újra szingli lehet
Dundika újra szingli lehet
BulvárBelföld
A playmate méltán hihette, hogy megtalálta az igazit, hiszen férjével immár nyolc éve élnek együtt. A kapcsolat viszont a mégsem volt teljesen felhőtlen, hiszen most úgy döntöttek külön folytatják útjaikat.
minap.hu hírarchívum
Miskolcon lép fel Zorán
KultúraProgramajánló
Miskolcon a Művészetek Házában lép fel október 8-án Zorán, aki egy egész estés fergeteges zenei élményekkel dúsított koncertet ígér az itteni rajongóinak.
minap.hu hírarchívum
Csökken a felhőzet a napokban
BulvárBelföldIdőjárás
Vasárnap reggelre kelet felől fokozatosan csökken a felhőzet, a Dunántúlon viszont még sok felhő lesz az égen. Gyenge vagy mérséklet légmozgás valószínű, helyenként -leginkább keleten, északkeleten- ismét párássá, ködössé válhat a levegő.
minap.hu hírarchívum
Energiatakarékos óvodát és iskolát adtak át Komáromban
KözéletBelföld
Míg az óvodások már szeptemberben, addig az iskolások csak a jövő héten kezdhetik meg az évet Komáromban, miután a Feszty Árpád Általános Iskola 324 millió, a Csillag Óvoda pedig 92 millió forintból vált energiatakarékossá - olvasható a kemma.hu-n. Ácson az óvoda, a Gárdonyi Géza valamint a Jókai…
minap.hu hírarchívum
NBA: Mozgolódik a Utah
SportKülföld
Kyrylo Fesenko, a Utah Jazz korlátozott szabadügynöke vasárnap visszamondta a Houston Rockets kétéves szerződésajánlatát, így további egy esztendő erejéig biztosan a Muzsikusokat erősíti majd. Az ESPN úgy tudja, ezalatt körülbelül 1 millió dollárt fog keresni.
Miskolci Elvis gyerekeken segít dalaival
Miskolci Elvis gyerekeken segít dalaival
BulvárCímlapProgramajánló
Nádaski Attila Miskolc hivatalos Elvis imitátora egy hátrányos helyzetű iskolát szeretne segíteni azzal a segélykoncerttel, amit a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolában rendeznek meg októberben.
minap.hu hírarchívum
Idős asszonyt keres a rendőrség
BulvárBelföld
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága közigazgatási hatósági eljárást folytat Kiss Lajosné eltűnése ügyében.
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben
KözéletHelyi hírekCímlapMiskolci Turisztikai Kft.
Rendezvénnyel várják az érdeklődőket a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban október 4-én, hétfőn az Állatok Világnapja városi rendezvényre. Október 4. Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja, aki a legenda szerint értett az állatok nyelvén.
minap.hu hírarchívum
Szombati eredmények az NB2-ben
SportBelföld
Az NB II Keleti csoportjának 8. fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza a Vecséssel. A többi mérkőzésen a hazai csapatok otthon tartották a bajnoki pontokat.
A SZEME lezárta a kampányát
A SZEME lezárta a kampányát
Választás 2014Címlap
A Szemléletváltást Miskolcon Egyesület kampányzáró sajtótájékoztatót tartott Miskolcon a Bársony János utcai játszótéren: szombaton délben, képviselőjelöltjeik részvételével.
Megemlékezés október 6.-án
Megemlékezés október 6.-án
VárosinfóCímlap
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata október 6-án, 10 órától Batthyány Lajos emléktáblájánál (Miskolc, Batthyány u. 1.) az aradi vértanúk kivégzésének 161. évfordulója tiszteletére megemlékezést tart.
minap.hu hírarchívum
Nyugdíjas találkozó a Zrínyiben
KözéletHelyi hírek
Nyugdíjas találkozóra invitálta Cseh László, önkormányzati képviselő a választókörzetében élő szépkorúakat tegnap délután.
Belvárosi Õsz a Tizeshonvédon
Belvárosi Õsz a Tizeshonvédon
ÉletmódCímlap
A Perecesi Bányász Fúvószenekar és mazsorettek felvonulásával kezdődött a vidám délutáni program a Tizeshonvéd utcai EU-s játszótér melletti park területén. Kicsik-nagyok számára voltak műsorok, többek között a Csodamalom Bábszínház, és a Miskolci Dixieland Band is fellépett, de volt hastánc…
minap.hu hírarchívum
Szüret a Dózsa György úti oviban
ÉletmódHelyi hírek
Tehetségfejlesztés indul a Dózsa György úti óvodában. Az intézmény egy uniós pályázaton nyert, így egy éven keresztül különféle mérésekkel a tehetségeket kutatják majd. A projektbemutató után a hagyományos szüreti ünnepségnek adott otthont az óvoda.
Nem mozognak a magyarok: időhiány kérdése?
Nem mozognak a magyarok: időhiány kérdése?
ÉletmódBelföldCímlap
A mozgáshiány korunk általános jelensége. Leggyakrabban időhiányra hivatkozunk, ha mozgásszegény életmódunkról van szó, az idősebb korosztály pedig életkora miatt nem sportol. A mindennapi testmozgás hiánya égető probléma, hiszen ez egyértelműen összefügg a krónikus betegségek kialakulásával –…
minap.hu hírarchívum
Egészséges húsból készült ételt minden tányérra!
ÉletmódBelföld
A gazdasági állattartásban az állati jólét alkalmazása vezet az egészséges húsalapanyaghoz, és a finom ételekhez. Az Állatok Világnapja alkalmából az Orpheus Állatvédő Egyesület szeretné megismertetni a lakossággal, hogy hogyan is készül a "tökéletes" csirkehús, amellyel a legtöbb bolt polcain…
minap.hu hírarchívum
Forgalomkorlátozás a Záhony Tisza közúti határhídon
BulvárBelföldKözlekedés
A Záhony Tisza közúti határhíd felújításra szorul, amit a Magyar Közút Zrt. és az Ukrán Közútkezelő közösen hajt végre. A szakemberek 2010. november 15-ig tervezik a munkálatok befejezését. A határforgalomban adddig megnövekvő várakozási időre kell számítani