Ugrás a tartalomra

Újabb lefejezéses terrortámadás történt Franciaországban

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. október 29. csütörtök 11:52
A nizzai incidensben három ember meghalt, az elkövetőt elfogták.

Három ember meghalt abban a késeléses terrortámadásban, amelyet Nizzában követtek el a városi Notre Dame székesegyház közelében vagy magában az épületben. A Reuters információi szerint az egyik áldozatot, egy nőt lefejeztek - írja az index.hu.

Christian Estrosi polgármester a Twitteren azt írta, hogy úgy tudja, hogy terrortámadás történhetett, az elkövetőt pedig meglőtték, majd elfogták.

A városvezető úgy tudja, hogy két halálos áldozat a székesegyházban vesztette életét. Beszélt Emmnuel Macron francia államfővel is, aki részvétét nyilvánította a nizzaiaknak, és még a délelőtt a városba utazik. A francia szenátus csütörtök reggeli ülésén rövid néma főhajtással adózott az áldozatok emlékének.

Christian Estrosi későbbi elmondása szerint a gyanúsított – akit kórházba szállítottak – az Allah Akbar! kifejezést hajtogatta. Rendőrségi információk szerint nem voltak társai.

Emellett azt is elmondta, hogy az egyik áldozat vélhetően a székesegyház gondnoka.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter a Twitteren bejelentette, válságstábot hívott össze a helyzet kezelésére.

A francia nemzeti terrorellenes ügyészség, a PNAT, terrorizmus gyanújával indított vizsgálatot az ügyben – írja a Le Monde.

Nemrég a Twitteren megjelent egy videó is a székesegyházba behatoló kommandósokról.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!