Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 27201 - 27220 | ÖSSZESEN: 45003 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Mutatjuk fotókon, milyen volt az első tavaszi régiségvásár Miskolc belvárosában.
Cikk
Ezt az ellenzéki párt társelnöke jelentette be vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.
Cikk
A hét közepén Beregszászon, a hét végén Ungváron járt a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete.
Cikk
Az Erste Liga negyeddöntőjének harmadik meccsét is az FTC-Telekom nyerte.
Cikk
A lezárások és terelések március 6-ára, vasárnapra virradóra megkezdődtek, várhatóan fél éven át tartanak.
Cikk
Magyarországon is egyedülálló (gasztro)turisztikai objektummal gazdagodott Miskolc, szűkebb értelemben pedig Görömböly és Miskolctapolca: egybenyitották a különleges hangulatú Grál pince ágait.
Cikk
A Szinva teraszon gyűltek össze az egyesült ellenzék szimpatizánsai szombat délután. A két miskolci egyéni választókerület képviselőjelöltjei mellett felszólalt Dobrev Klára is.
Cikk
Agyonlőtte az első ukrán delegáció egyik tagját az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), mert hazaárulással gyanúsították meg.
Cikk
Hétfőtől nem kötelező a maszkviselés az MVK Zrt. autóbuszain, villamosain, illetve a megállóhelyeken sem - tájékoztatta szerkesztőségünket a közlekedési vállalat szombaton.
Cikk
Bár a régi és új felvételünk között elsőre jelentős a különbség, azok a városnak egyazon pontját, a Kálvin János utcát mutatják.
Cikk
Sokszor otthagytam a fogam a Csabai kapui SZTK harmadik emeletén. Nem is olyan képletesen. A rendelőintézet főútra néző, hosszú, harmadik emeleti szárnya, a fogászat volt a legforgalmasabb. Sorszámosztáskor a liftig álltak. Ha nagyon hasogatott a güzü, választhattunk, dagadt képpel szenvedünk, vagy irány a húzó. Ott mindig volt szabad fehérköpenyes.
Cikk
Kamionba gyűjtik a stadionnál az Ukrajnának szánt adományokat.
Cikk
Űzzük el együtt a telet a kiszebáb égetéssel - invitálta szombati programjára a miskolciakat a Szimbiózis Alapítvány a Baráthegyi Majorságába.
Cikk
Március 7-étől megszűnik a maszkviselési kötelezettség a MÁV-Volán-csoport járművein, állomásain és megállóhelyein is.
Cikk
Szombat reggel még arról szóltak a hírek, hogy tűzszünetet hirdetett és humanitárius korridort nyit az orosz haderő Mariupolnál és Volnavkánál, annak érdekében, hogy a civilek el tudjanak menekülni a térségből. Délre megváltozott a helyzet: leállították Mariupol evakuálását, mert az oroszok nem tartották be a helyi tűzszünetet, és tovább lőtték a várost.
Cikk
Hétfőtől megszűnnek a sportrendezvényekre vonatkozó korlátozások is, azaz például a DVTK mérkőzései védettségi igazolvány nélkül látogathatók lesznek, és a zárt terekre vonatkozó maszkviselési kötelezettséget is eltörlik - tájékoztatott honlapján a diósgyőri klub.
Cikk
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a társszervek 3203 menekültet fogadtak pénteken a fővárosi pályaudvarokon - közölte a főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Cikk
A politikai elemzők között amolyan "városi legendaként" (mindenki hallott már róla, de bizonyítani nem tudták) merül fel időről időre, hogy egy párt inkább nem akarja megnyerni a választást.
Cikk
Elbírták az óriási tétet: idegenben elért péntek esti győzelmével a legjobb négy között van a MEAFC NB I.-es férfi röplabdacsapata. Ez azt is jelenti, hogy megküzdhetnek az Extraligába jutásért a miskolciak.

Miskolci Napló 2022. 03. 05.

Miskolc Napló