Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 10261 - 10280 | ÖSSZESEN: 42682 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Akik természetjárás, túrázás, vagy gombázás alkalmával az erdőt járják, legyenek körültekintőek.
Cikk
A magyar társadalom jelentős része idősekből áll, ezért is fontos, hogy ne csak egy évben egyszer kapjanak megbecsülést.
Cikk
Veres Pál visszatér az oktatás területére.
Cikk
Három olyan vármegyei település polgármestere is búcsúzott hivatalától október elsején, aki legalább 18 évig irányított. Mutatjuk, hogyan búcsúztak választóiktól.
Cikk
Október 1-jén, kedden megtörtént a polgármesteri tisztség átadás-átvétele, Veres Pál leköszönő városvezetőt Tóth-Szántai József váltotta a pozícióban.
Cikk
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt.
Cikk
A hét elején még nyugis lesz az időjárás a Kárpát-medencében, a hét második felétől azonban jön a zuhé.
Cikk
A Mahócai szárnyvonalon október 26-án közlekedik az évben utoljára kisvonat, ami vár minden természetjárót, aki sétálna még egyet az ezerszínű Bükkben.
Cikk
Mező Lászlónét, a Miskolci Közintézmény-működtető Központ egykori dolgozóját köszöntötte Veres Pál polgármester hétfőn a polgármesteri tárgyalóban.
Cikk
Harmadik évét kezdte meg a Bölcsészettudományi Kar a Miskolci Egyetem campusának főépületében. 2022-ben hagyták ott régi fészküket, a TÜKI-ként ismert épületet.
Cikk
Mivel az előrejelzések szerint a következő napokban fokozódik a lehűlés és nagyobb mennyiségű csapadék is várható, ezért a MIHŐ Kft. szeptember 30-án téli üzemmódba helyezi hőközpontjait.
Cikk
Lezárult a turizmus világnapja alkalmából tartott szavazás a kedvenc turisztikai térségekről, amit a Csodás Magyarország indított. Az első helyre a Mátra-Bükk régió futott be.
Cikk
A DVTK-Miskolci Sportiskola birkózó szakosztályának fiataljai szeptember utolsó hétvégéjén Tatabányán, két versenyen is szőnyegre léptek. A sportolók öt arany-, két ezüst- és két bronzérmet gyűjtöttek a rangos korosztályos viadalokon.
Cikk
A Harc- és Táncművészet Sportegyesület versenyzői a második és a harmadik versenynapon is arattak a horvátországi Novaljában, ahol az International Dance Open és az IFBB Világbajnokságon vettek részt.
Cikk
Személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfi ellen a Miskolci Járási Ügyészség. A férfi élettársát egyik hozzátartozójuk lakásából nem engedte ki, órákig ütlegelte. A nő komoly dolgot vállalt, hogy szabaduljon.
Cikk
Öt nemzet – Csehország, Horvátország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia – U16-korcsoportos atlétái múlt szombaton Zágrábban mérték össze tudásukat.
Cikk
Komoly akcióval várja a helyi lakosokat az Ellipsum Élményfürdő.
Cikk
Az Erste Liga vasárnapi játéknapján a DVTK Jegesmedvék a Dunaújvárosi Acélbikák csapatát fogadta a Miskolci Jégcsarnokban. A találkozó első harmada egy-egy gólt hozott, majd a második játékrészben öt találat is született, ami során előnybe került Láda Balázs együttese. A záró harmadban Blasko góljával már kétgólosra nőtt az előny, ami nem változott a mérkőzés végéig, így a DVTK Jegesmedvék megnyerte a találkozót és fontos három bajnoki pontot tartott itthon.
Cikk
Az ünnepi gálát a Mindszenti templomban tartották vasárnap késő délután.
Cikk
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rendelkezésre álló információk, valamint a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását.