Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 12641 - 12660 | ÖSSZESEN: 42822 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Sokan ismerik és hallottak már a motorvédőkről, de azzal már nem mindenki van tisztában, hogy mire alkalmasak. Ezek az eszközök főként egyedi gépek motorjainak kézi ki- és bekapcsolására, illetve a túlterhelés elleni védelemre használatosak. Mivel több fajtájuk van, így nagyon nem mindegy, hogy melyik típust hova szereljük be.
Cikk
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy felnőttkorú nő és két fiatalkorú férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és rablás bűntette miatt, akik egy időskorú férfitől a korábban kölcsönkért kerékpárját úgy vették el, hogy valamennyien ütlegelték, földre lökték, fejét rugdosták életveszélyes sérüléseket okozva.
Cikk
Május 9-től (csütörtök) Miskolcon a Gózon Lajos és Muhi utcák kereszteződésében a forgalmi rend megváltozik.
Cikk
Nyárias, nyárias lesz – pont ezért vigyázzunk: zivatarok is befigyelhetnek!
Cikk
Az ajánlások hétfői határideje lejárt. Napokon belül jogerőre emelkednek a Helyi Választási Bizottság (HVB) döntései.
Cikk
Mit adott a Fidesz Miskolcnak? – tette fel a kérdést Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.
Cikk
Veres Pál polgármester fontos közlekedési fejlesztéseket jelentett be a Facebook-oldalán: bővülhet az MVK-flotta.
Cikk
A szabadtéri strandszezon hagyományosan május végén kezdődik, azonban a korábban érkező nyár már most becsalogatja a fürödni vágyókat a strandokra.
Cikk
Elkezdődött a 2024-es érettségi időszak hétfőn a magyar írásbeli vizsgával. A diákok lexikális tudására és nyelvtani készségeire egyaránt szükség volt a feladatok megoldásához.
Cikk
A bejelentést tudományos előadóüléssel koronázták meg a Szeleta Park Látogatóközpontban.
Cikk
Egy éve adták át az Y-híd lábánál létrehozott Graffiti Alkotóparkot.
Cikk
Számos izgalmas könyves programmal várnak kicsiket és nagyobbakat szombaton a könyvtár épületén belül és kívül.
Cikk
Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Cikk
Egy cseh férfit gyanúsítanak a Tiszai pályaudvaron elkövetett gyilkossággal.
Cikk
A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve május 6-án leállította a fűtést a MIHŐ Kft.
Cikk
A nyárelő melege elhozta a kullancsszezont is, egyre aktívabbak a vérszívók, és egyre többen vannak. A hírek invázióról és afrikai vírusok megjelenéséről szólnak.
Cikk
Miskolc és a vármegye civil közösségeinek ünnepét, a IX. Civil Napot pénteken 13 és 20 óra között tartják az Erzsébet téren. 
Cikk
Szlovákiából és Csehországból érkeznek fiatalok a Youth Platform ifjúsági találkozóra.
Cikk
Hadházy Ákos szúrta ki, hogy ugyanaz a lemez megy a parlamentben.
Cikk
Folytatódik a szúnyoggyérítés a héten a vármegyében – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-t.