Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 13221 - 13240 | ÖSSZESEN: 42845 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
A demokratikus összefogás pártjai, szervezetei pénteken mutatják be Dr. Barkai László független polgármesterjelöltet – írja szerkesztőségünkhöz csütörtökön eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete. 
Cikk
Az FTC jutott a MOL Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a szerdai fordulóban.
Cikk
Fázni nem fogunk ma, de esernyőre szükségünk lesz, futó záporok előfordulhatnak a nap folyamán és kettősfronti panaszok is jelentkezhetnek.
Cikk
A szerelvényben csaknem tizennégy millió forintos kár keletkezett, melyet a biztosító finanszírozott. 
Cikk
Mutatjuk, melyik politikai erő hogyan reagált Veres Pál visszalépésére. 
Cikk
Huszadik bálját rendezi meg jótékonysági céllal az idén 24 éves Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA).
Cikk
A XI. Miskolci Sportiskola Kupát, egyben XXVIII. Víz Világnapi Nemzetközi Úszóversenyt április 5-6-án rendezik meg Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában. A rangos eseményre hazánk képviselőin kívül további három nemzet sportolóit várják.
Cikk
Megkezdődött a rókák vakcinázása.
Cikk
Nagy bejelentést tett szerdán, hivatalos Facebook-oldalán Miskolc vezetője.
Cikk
Mészáros Lőrinc tévéjében sült fel Mészáros Lőrinc polgármester-jelöltje, amikor a valósággal szembesítették – vélekedik a Miskolcot vezető politikai frakció szerdán kiadott közleményében.
Cikk
„5 perc csend magunkért” – írták.
Cikk
Nem akármilyen terv készült a városrész elhagyatottsági szimbólumának életre keltésére. 
Cikk
„A bicskei rémálom nem egyedi eset” – jelentette ki Magyar Péter szerda reggel a Facebook-oldalán.
Cikk
Brutális, embertelen.
Cikk
A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet autista embertársainkra, akik értékes tagjai a magyar társadalomnak.
Cikk
Szabadtéri tüzek miatt kellett beavatkoznia Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a hivatásos tűzoltóknak az ünnepek alatt.
Cikk
Hetyke bajszú huszármajmok érkeztek a szomszédos állatkertbe.
Cikk
A kivitelezés több ütemben folyik majd, és várhatóan szeptemberre fejeződhet be.   
Cikk
Galamb Alex és péktanonc csapata a Döner Kingben járt, ahol nem csak a konyhai folyamatokba nyerhettek bepillantást, de meg is kóstolhatták az ételeket.