Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 14081 - 14100 | ÖSSZESEN: 43160 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványtani eseménye március 9-én és 10-én várja a Föld rejtett kincsei, az ásványok, ékkövek, díszítőkövek, kőzetek és ősmaradványok iránt érdeklődőket az Egyetemvárosba.
Cikk
Így a 14 éven aluliak ingyenes közlekedése Miskolcon egyelőre szándék marad.
Cikk
A „Dayka utca térségében megvalósuló forgalomcsillapítási intézkedések” projekt részeként kialakított forgalmi rend felülvizsgálatának egyik elemeként, a Dayka Gábor utcában, a csatolt utcaképen látható gépjármű-várakozóhelyek megszűnnek - értesítette lapunkat a városháza.
Cikk
Két hete indult a Szondi György utcai remizből utolsó szolgálatára a nyugalmazott villamosvezető.
Cikk
A Kocsonyafesztivál ideje alatt március 7-10. között, változik a villamos- és az autóbusz-közlekedés, illetve lesz olyan forgalmi változás is, amely az autósokat érinti.
Cikk
A csütörtöki közgyűlésen nem jutottak dűlőre a képviselők a helyi járatokat érintő kedvezmények ügyében, ezért egyelőre a 14 éven aluliaknak is meg kell venniük márciusban is a jegyeket, bérleteket - figyelmeztet az MVK.
Cikk
A görögkatolikusság különleges helyet foglal el Miskolc és a vármegye vallási életében.
Cikk
Enyhébb, de nedvesebb idő lesz ma, a felhők ne szegjék kedvünket, mert az eső mellett egyre több helyen megjelenik már az aranyeső is a városban. Jelezve, hogy ma kezdődik a tavasz.
Cikk
Az elmúlt hetekben sorra dőltek meg a meleg rekordok, a növények a tavaszt érezve fejlődésnek indultak, megpattant a rügy a körte- és birsalmafákon is.
Cikk
Tizedik alkalommal hirdeti meg a Barlangok Hónapja programsorozatot az Agrárminisztérium a Magyar Nemzeti Parkokkal együttműködve, a Barlangoljunk! című kampány nyitórendezvénye Miskolcon volt.
Cikk
A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport.
Cikk
A fogyatékkal élőket segítő Szimbiózis Alapítvány gőzerővel készül a Kocsonyafesztiválra. Többek között olyan plüss békákat lehet majd náluk találni, amiket a foglalkoztatottjaik csináltak.
Cikk
A február 29-én született emberek többsége biztos hallotta már a kérdést: „te most akkor hány éves is vagy?”
Cikk
A Budapesten nagy népszerűségnek örvendő HPE Reflektor rendezvénysorozat a Szinva Net jóvoltából Miskolcon is útnak indult. Elsőként az adatok tárolása és a zsarolóvírusok elleni védelem került a fókuszba.
Cikk
Az egészen pontosan 932 ezer forintot a BOKIK és az Első Miskolci Lions Klub gyűjtötte össze a február elején megtartott jótékonysági báljuk tombolabevételéből.
Cikk
Hiánypótló lakhatást biztosít látássérültek számára Miskolcon az Észak-Magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ.
Cikk
A férfi a lopott bankkártyával élelmiszert és dohánytermékeket vásárolt.
Cikk
A Wonka című film vetítésével folytatódik a Szépkorúak filmklubja márciusban.
Cikk
A szülő, törvényes képviselő kérelmére, a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosítja a települési önkormányzat.
Cikk
Első alkalommal kapcsolódik be Miskolc legnagyobb gasztronómiai fesztiváljába az Alliance Francaise.