Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban a fiatal lánnyal erőszakoskodó férfi

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság 2021. szeptember 5-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki néhány nappal korábban egy 13 éves lánnyal erőszakoskodott a Sajóörös és Tiszaújváros közötti útszakaszon.

A Miskolci Törvényszék közleménye tudatja, a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2021. szeptember 2-án délután az iskolából hazafelé sétáló 13 éves sértett lányt megragadta és szexuálisan próbált közeledni hozzá, ám közben megzavarták, ezért a férfi elmenekült a helyszínről. Cselekménye alkalmas lehet tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette kísérletének megállapítására, amely 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Kép
Elfogás közben; Fotó: police.hu

A büntetési tétel lehetséges tartama és a gyanúsított külföldi állampolgársága, személyi körülményei alapján megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. Az, hogy a gyanúsított a sértett napi útvonalát ismeri, felveti annak lehetőségét, hogy a bizonyítást veszélyeztetné: a sértettet és a még ki nem hallgatott tanúkat megfélemlítené, befolyásolná.

Mindezek alapján a bíróság 2021. október 5-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.